Musorujsag
Élő Eredmények

Ötvenegy évesen vonul vissza a Hóhér

mti
Honfitársa, Joe Smith ellen búcsúzik el a profi ökölvívástól az amerikai Bernard Hopkins.

Mérkőzésszervezője bejelentése szerint az összecsapásra december 17-én Los Angelesben kerül sor.

Hopkins legutóbb 2014. november 8-án lépett ringbe, amikor Atlantic Cityben egyhangú pontozással vereséget szenvedett Szergej Kovaljovtól. Sikerével az orosz öklöző a Boksz Világszervezet (WBO) mellett a Nemzetközi Bokszföderáció (IBF) és Boksz Világszövetség (WBA) félnehézsúlyú világbajnoka lett.

Bernard Hopkins Fotó: Reuters Bernard Hopkins pályafutása során mindössze 7 mérkőzést veszített el, és 55-ször hagyta el győztesen a ringet Fotó: Reuters

Előzőleg, 2014 áprilisában Hopkins megosztott pontozással legyőzte a kazah Bejbut Sumenovot az IBF és a WBA félnehézsúlyú világbajnoki címegyesítő mérkőzésén, s ezzel minden idők legidősebb címegyesítő világbajnoka lett.

Sokan a korommal foglalkoznak majd, vagy azzal, hogy mit tettem a sportágunkért, milyen címeket szereztem, én viszont csak egy dologra koncentrálok, arra, hogy legyőzzem Smith-t” – közölte Hopkins, aki 1988-ban indult profi pályafutása során 64 mérkőzést vívott meg, s ezek közül 55-öt megnyert, míg két döntetlen mellett hétszer kapott ki, s többek között olyan klasszis ökölvívókkal csapott össze, mint Oscar De La Hoya, Felix Trinidad vagy Joe Cazalghe.

A 27 éves Smith 23 összecsapásból 22-n győzött, s csak egyszer szenvedett vereséget.

További tartalmak