Musorujsag
Élő Eredmények

Úgy tűnik, pont került a tesztvita végére

Motorsport
Úgy tűnik, véget ér a tesztek körüli huzavona, a Motorsport információi szerint ugyanis a bahreini gyakorlást favorizáló csapatok elfogadták, hogy Európában bonyolítják le az előszezont, „kárpótlásul” viszont a versenyhétvége után az arab helyszínen rendeznek egy gyakorlást.
Sebastian Vettel Barcelonában (Fotó: XPB Images) Sebastian Vettel Barcelonában (Fotó: XPB Images)

Az F1-es alakulatok hosszú hetekig vitáztak arról, hol rendezzék a 2017-es évadot megelőző kollektív teszteket. A Mercedes (valamint egyes hírek szerint a Ferrari és a Haas) a Pirelli javaslatát támogatta, miszerint Bahreinben kellene lebonyolítani őket, ott ugyanis sokkal „jobb körülmények között” tesztelhetik az új abroncsokat, és „relevánsabb információkat gyűjthetnek”.

Az ellentábor (melynek leghangosabb képviselője a Red Bull volt) azzal érvelt, hogy a bahreini teszt túl drága, és logisztikai szempontból sem optimális, hiszen túl messzire kellene elszállítani az új alkatrészeket.

Mivel a felek eddig nem jutottak egyezségre, az Amerikai Nagydíj helyszínén ismét tárgyalóasztalhoz ültek, megbeszélésükön pedig a kereskedelmi jogokat birtokló Bernie Ecclestone is megjelent. A találkozó során több ötlet is felmerült (például az, hogy a mezőny fele Barcelonában, a másik fele pedig Bahreinben teszteljen), mielőtt megszületett a most véglegesnek tűnő javaslat.

Ennek értelmében a két szezonelőtti tesztet a terveknek megfelelően Barcelonában rendezik, az első évközi gyakorlást viszont Bahreinben (a katalán helyszín helyett). Bár a részleteket még nem véglegesítették, valószínűnek tűnik, hogy a gyakorlásokra a futam utáni kedden és szerdán kerül sor.

Lewis Hamilton (Fotó: XPB Images) Lewis Hamilton (Fotó: XPB Images)

További tartalmak