Musorujsag
Élő Eredmények

Amerikai Nagydíj: az időmérő első három helyezettjének nyilatkozata

M4Sport
Bár összesen három futamgyőzelmet szerzett már Austinban, Lewis Hamilton most először nyerte meg az időmérőt a texasi helyszínen, miután két tizedmásodperccel felülmúlta csapattársát, Nico Rosberget. A harmadik rajthely sorsáról a Red Bull versenyzőinek küzdelme döntött – ezt végül Daniel Ricciardo nyerte, aki holnap egyedi taktikával indul harcba az ezüstnyilak ellen.
Nico Rosberg, Lewis Hamilton és Daniel Ricciardo (Fotó: Batchelor / XPB Images) Nico Rosberg, Lewis Hamilton és Daniel Ricciardo (Fotó: Batchelor / XPB Images)

Lewis Hamilton (Mercedes) – 1. hely

„Hihetetlen érzés! Ez az első pole pozícióm ezen a pályán. Többször próbálkoztam már, de eddig sosem sikerült megszerezni. Sokan segítettek abban, hogy végre sikerüljön. Szeretnék köszönetet mondani a közönségnek; hallottam, ahogy ujjongtak, amikor áthaladtam a célvonalon. Remélem, holnap egy jó futamot láthatnak. Én magam pozitívan várom a folytatást. Nagyon sokat dolgoztunk az utóbbi hetekben, például a rajtokon, de más területen is. Igyekszem a legjobban felkészülni a versenyre. Rengetegen támogatnak, és mint mondtam, gyakoroltam a rajtokat. Magabiztos vagyok.”

Nico Rosberg (Mercedes) – 2. hely

„Lewis egyszerűen gyorsabb volt nálam az első szektorban. Nem történt semmi különös, nekem jobban feküdt a második és a harmadik, mint az első. Jó volt a köröm, elégedett voltam vele, de amikor Lewis áthajtott a célvonalon, láttam a kivetítőkön, hogy legyőzött a sajátjával. Néha megesik ez. Benne van a pakliban. Idén azonban már láthattuk, hogy a szombati nem jelent olyan sokat, vagyis a második helyről is lehet esélyem.”

Daniel Ricciardo (Red Bull) – 3. hely

„Nem aggódom a taktika miatt, hiszen így készültünk. Max (Verstappen) megpróbálta a lágy gumis stratégiát, én pedig benne voltam a szuperlágyasban. Remélem, holnap jobban rajtolhatok majd. Jól sikerült a mai nap. Nem vagyunk túl közel a Mercedeshez, bár számítottunk rá, hogy nehéz lesz legyőzni őket. A Ferrarihoz képest azonban egészen jó az előnyünk. Majd meglátjuk, hogyan alakul a holnapi futam és a rajt, de bízom benne, hogy a szuperlággyal kicsit több lesz a tapadásom.” 

Lewis Hamilton (Fotó: Batchelor / XPB Images) Lewis Hamilton (Fotó: Batchelor / XPB Images)

További tartalmak