Musorujsag
Élő Eredmények

Remekül sikerült Tóth Ivett bemutatkozása a felnőtt mezőnyben

M4 Sport
Első felnőtt versenyén vehetett részt Nizzában és a hatodik helyen végzett a 17 éves Tóth Ivett, akinek rövid kűrje olyan jól sikerült, hogy a szervezők kérésére a gálán is bemutatta. A 2018-as olimpiára készülő műkorcsolyázó előtt két komoly verseny áll a januári kontinensviadal és a márciusi világbajnokság, célja, hogy kvótát szerezzen a pjongcsangi játékokra.

A 17 éves sportoló kedden az M4 Sport Sportreggeli című műsorában beszélt arról, hogy junior versenyeken már nem indul, s szeretne jól szerepelni a január végi felnőtt Európa-bajnokságon és a március végi világbajnokságon. Utóbbi eseményen lehet kvótát szerezni a pjongcsangi játékokra.

„A felkészülés során az volt a cél, hogy fejlődjek a programkomponensekben, az érdemkorcsolyázásban, és a szezon első két versenye alapján úgy tűnik, ez sikerült” – nyilatkozott Tóth Ivett, aki az elmúlt hétvégén hatodik lett a nizzai nemzetközi viadalon.

Jelenleg 50-60 százalékos állapotban vagyok, a tökéletes program általában akkor szokott összejönni, amikor a szezon vége felé járunk, és több ugrás van a lábamban” – mondta Tóth Ivett, akinek edzője a 2004-ben Eb-győztes Gór-Sebestyén Júlia, idei programjait pedig Benoit Richaud korábbi francia jégtáncos állította össze.

Engi Klára, a Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség pontozásos ágazati igazgatója jelezte: Tóth Ivett azért is hagyja ki a soron következő junior vb-t, mert az Tajvanban lesz március közepén, és körülbelül egy héttel később rendezik Helsinkiben a felnőtt vb-t. „Sem az átállás, sem a terhelés miatt nem érdemes kockáztatni a junior vb-vel, nekünk az a cél, hogy Ivett Helsinkiben tudjon jól szerepelni, és megszerezze a kvótát Pjongcsangra, mert bár van egy pótkvalifikációs verseny ősszel, de az egy vérfürdő” – jelentette ki, hozzátéve: Tóthnak nem lesz könnyű dolga Helsinkiben, de ha jól sikerült a felkészülése, akkor a 15-20. hely között végezhet, az pedig elég lehet a pjongcsangi induláshoz.

További tartalmak

Kapcsolódó hírek

Európa-bajnokunkkal készül az Eb-re Tóth Ivett
Habár nyáron egy francia koreográfus segítette a munkáját, most már újra magyar, Európa-bajnok edzőjével Gór-Sebestyén Júliával készül a januári kontinensviadalra és a márciusi vb-re műkorcsolyázónk, Tóth Ivett. Az M4 Sportnak elmondta, úgy gondolja, hogy a nyári munka nagyon hatékony volt, rövid és hosszú programjába is egy teljesen új stílust próbálnak beépíteni. Edzője hozzátette, nagyon nehéz kűrjei vannak, tele vannak apró mozdulatokkal, de egyre magabiztosabban mozog és bízik benne, hogy a legfontosabb versenyekre a legjobb formáját hozza majd a fiatal sportoló.
Téli Sportok