Musorujsag
Élő Eredmények

Szabó Edina: "Ezek a lányok igazi amazonok, hatalmas harcosok"

m4sport.hu/M4 Sport
Az ősszel a bajnokságban eddig veretlen Érd női kézilabdacsapata az EHF-kupában is remekel, az Issy Paris elleni kettősgyőzelem után pedig a sorozat harmadik fordulójában a Dunaújváros együttesével mérkőzik majd meg. A csapat vezetőedzője, Szabó Edina az M4 Sportreggeli című műsorában arról beszélt, hogy csapata a franciák ellen kiváló teljesítményt nyújtott, így tudott revansot venni az előző szezonbeli KEK-negyeddöntős búcsúért. Az érdi sikereket egyértelműen a fegyelmezett és kemény edzésnek, valamint a csapatmunkának tulajdonítja, az összetartásra pedig szüksége is lehet a „harcos amazonokból” álló Érdnek, ugyanis a Dunaújváros elleni EHF-meccseken kemény összecsapásokra, igazi kézilabda csemegére számít a vezetőedző.

További tartalmak

Kapcsolódó hírek

Iváncsik Gergő: „Százötven százalékos állapotban vagyok”
A magyar kézilabda-válogatott egy lettek elleni sima és egy hollandok elleni szoros mérkőzésen tudott győzni az Eb-selejtezősorozat első két mérkőzésén. Pihenésre azonban nem sok ideje marad Iváncsik Gergőnek, hiszen nagyon sűrű a program, a Veszprém együttesével kedden a Seha-ligában érdekelt a csapat, míg a Bajnokok Ligájában két PSG elleni mérkőzés vár Xavi Sabaté legényeire. A veszprémi szélső az M4 Sportreggeli című műsorában elmondta, hogy a Szeged elleni vereséget elmondása még emésztgeti a csapat, a nagy leterheltség miatt pedig egyelőre hullámzó a teljesítményük, az edzéseken azonban mindent megtesznek azért, hogy a Veszprém sikeres legyen, és sérülését követően immáron ő is egészségesen áll az együttes rendelkezésére.
Kézilabda
Simon Miklóssal készül a tokiói olimpiára Vad Ninetta
Fájlalja, hogy a riói ötkarikás játékokról lemaradt, ezért most a tokiói olimpia lebeg a négyszeres világbajnok és egyszeres Európa-bajnok kajakos, Vad Ninetta szeme előtt, aki az M4 Sportreggeli című műsorában beszélt az edzőváltásról és jövőbeni terveiről. A huszonhét éves sportoló legnagyobb célja, hogy ott legyen a 2020-as ötkarikás játékokon, ennek érdekében pedig januárban kezdi meg a közös munkát a Nagy-Britanniából tíz év után hazatérő Simon Miklóssal, és bár jelen pillanatban még egyedül készül új klubjában, a Vasasban, már most az új mester tanácsait követve edz.
Kajak-kenu
Széles Sándor: „Nemkívánatos személy vagyok”
Gyurta Dániel után az UTE is megvált Széles Sándor mesteredzőtől. Állítólag az edzők és a versenyzők sem szeretnének együtt dolgozni a 2012-es esztendőben az év magyar edzőjének megválasztott szakemberrel, akinek természetesen fájnak a történtek, most már azonban nem csügged, hiszen megvannak a tervei a jövőre vonatkozóan. Széles az M4 Sportreggeli című műsorában elmondta, hogy egészségileg jó állapotban érzi magát és szerinte az eredményei eddig is őt igazolták, ezért azon lesz, hogy ez a jövőben is így legyen.
Úszás
Harminc éve kezdődött a Fergie-time - Mit tudott a legenda, amit Mourinhóék nem?
Mikor e sorok íródnak már harminc éve annak, hogy - az akkor még nem Sir – Alex Ferguson először ült a nagy sikereket már csak hírből ismerő Manchester United kispadjára. Manapság már mindenki számára világos, igazi sikertörténet vette kezdetét. Pedig nem úgy indult, hogy az lesz. Vajh, miben rejlett a titka?
Külföldi futball