Még nem kapta meg a MOB a riói jutalmakat

MOB/m4sport.hu
A Magyar Olimpiai Bizottság haladéktalanul folyósítja a riói olimpián elért eredmények miatt a sportolóknak és a felkészítőknek járó jutalmakat, amint az összeg megérkezik az Emberi Erőforrások Minisztériumától.

A MOB azokra a sajtóhírekre reagált, amelyek szerint a versenyzők és az őket felkészítők még mindig nem kapták azokat a pénzeket, amik a nyári olimpián és paralimpián elért eredmények után járnak nekik. Mint arról korábban beszámoltunk, az olimpiai helyezettek javadalmazása nem változott 2012-höz képest, így az olimpiai aranyéremért 35 millió forint jár. Az ezüst 25, a bronz pedig 20 millió forintot jelent a sportolónak, és még a 7-8. helyezettek is kapnak négy-, illetve kétmillió forintot.

A közlemény szerint a hazai ötkarikás szervezet elnöksége „az egyes kimagasló sporteredmények állami jutalmáról szóló kormányrendeletben foglalt előírásoknak megfelelően határidőben döntött a Rio de Janeiróban megrendezett Nyári Olimpiai és Paralimpiai Játékokon elért eredményük alapján állami jutalomban részesíthető versenyzők, edzők, sportszakemberek és nevelőedzők személyéről és jutalmának összegéről, amelyet továbbított a sportpolitikáért felelős miniszter részére. Az olimpiai és paralimpiai jutalmak forrását az Emberi Erőforrások Minisztériuma (EMMI) biztosítja a MOB részére. Amint az olimpiai és paralimpiai jutalmak forrása megérkezik a MOB-hoz, azt haladéktalanul folyósítja a jutalomra jogosultak részére.”

Az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) sportért felelős államtitkársága szerint a folyamat a jogszabályi előírásoknak megfelelően zajlik, hamarosan megtörténik a szerződéskötés, azután pedig következhetnek a kifizetések.

Az államtitkárság az MTI megkeresésére azt a választ küldte, hogy „az olimpikonoknak és a felkészítésben közreműködő szakembereknek kimagasló eredményükért nyújtható állami jutalmak kifizetése a jogszabályi előírásoknak megfelelően történik”.

A tájékoztatásból kiderül az is, hogy a MOB a sportszövetségekkel történt egyeztetések után állította össze a jutalmazottak körére és a jutalmak összegére vonatkozó javaslatát, amely november közepén érkezett meg az államtitkársághoz.

„A szerződés aláírása a héten megtörténik, azt követően pedig a MOB intézkedik a jutalmak kifizetéséről” – adott tájékoztatást az államtitkárság, hangsúlyozva, hogy „a magyar kormány maximálisan elismeri a sportolók és az őket felkészítő szakemberek nagyszerű teljesítményét”.

Szabó Tünde sportért felelős államtitkár az MTI kérdésére azt mondta, a sportági szakszövetségek elnökségi határozattal küldték be a felterjesztést a MOB-nak, majd a MOB küldte el a javaslatát, s ez a folyamat heteket vett igénybe.

„Nekünk az a legfontosabb, hogy minél hamarabb megtörténjen a sportolók és a szakemberek díjazása” – szögezte le Szabó Tünde, hozzátéve, hogy a szerződés aláírása után tudnak utalni.
Korábbi sajtóértesülések szerint az eredményességért járó összegek az olimpikonokat illetően nem változtak a londoni játékok óta, míg a paralimpián érmes magyarok az olimpikonok jutalmának felét kapják.

Kapcsolódó cikkek

Olimpiai menetrend

  • Augusztus

    05

  • Augusztus

    06

  • Augusztus

    07

  • Augusztus

    08

  • Augusztus

    09

  • Augusztus

    10

  • Augusztus

    11

  • Augusztus

    12

  • Augusztus

    13

  • Augusztus

    14

  • Augusztus

    15

  • Augusztus

    16

  • Augusztus

    17

  • Augusztus

    18

  • Augusztus

    19

  • Augusztus

    20

  • Augusztus

    21

Íjászat

4 esemény

14:00

Férfi egyéni

14:00

Férfi csapat

18:00

Női egyéni

18:00

Női csapat

Labdarúgás

3 esemény

00:00

Svédország - Kolumbia (Férfiak)

Online stream #02

01:00

Fidzsi-szigetek - Koreai Köztársaság (Férfiak)

Online stream #04

03:00

Nigéria - Japán (Férfiak)

Online stream #01

Lovastusa

1 esemény

13:30

Lovastusa egyéni