Musorujsag
Élő Eredmények

„Elképesztő különbség” – Räikkönen fejlődését dicsérik a munkatársak

F1Reports
Lenyűgözte menedzserét Kimi Räikkönen. Szerinte és versenymérnöke szerint is nagy fejlődésen ment keresztül idén a finn.
A 3. helyről rajtol! Kimi Räikkönen (Fotó: xpbimages.com)

Amikor a Ferrari a nyáron bejelentette, újabb egy évvel meghosszabbítja Kimi Räikkönen szerződését, a kritikusok fejvakarva tehették fel a kérdést: miért? 2007 bajnoka 2014-ben és 2015-ben is megsemmisítő vereséget szenvedett el aktuális csapattársától, és ezek után bizony voltak, akik inkább nyugdíjba küldték volna őt.

Aztán jött a második félév.

Räikkönen a bajnoki tabellán ugyan két hellyel ezúttal is hátrébb végzett, mint Sebastian Vettel, ám a pontkülönbség jóval kisebb lett (128 helyett csak 26 pont), ráadásul a finn az év utolsó versenyhétvégéin sok esetben csapattársa fejére nőtt. Szuzuka után sorra nyerte az időmérős párharcokat, és ennek köszönhetően hosszú idő óta először felül tudta múlni csapattársát valamilyen összevetésben.

Menedzsere, Steve Robertson figyelemreméltónak találja a fejlődését. „Elképesztő, mekkora különbség volt idén. Ha belegondolunk, mi történt a múlt szezonban, nem hinném, hogy ez alapján bárki is megjósolta volna, hogy Kimi 11-10-re legyőzi Sebastian Vettelt az időmérőkön” – nyilatkozta a Turun Sanomatnak.

Versenyzője persze nem tulajdonított túl nagy jelentőséget részsikereinek, mivel a Ferrari teljesítménye eközben elmaradt a várakozástól. Ez azonban a finn érdemeit nem kisebbíti. „A Ferrari nem tart ott, ahol szeretne, de Kimi nagyon jó munkát végzett, és jövőre az álom folytatódik” – ígérte a menedzser.

Hasonló elismeréssel beszélt az idei fejlődésről 2007 bajnokának versenymérnöke is. „A statisztika szerintem nem hazudik. Tudom, hogy Kimi azt mondja, semmi sem változott, de személy szerint úgy látom, Kimi jobb lett az időmérőkön, mint 2015-ben volt” – mondta Dave Greenwood.

Reményei szerint 2017-ben már mutatósabb eredmények is társulhatnak Räikkönen jó teljesítményéhez. „Abban egyetértünk Kimivel, hogy a győzelem a cél. Ha nem nyerünk, célt tévesztettünk. Az egész csapat, minden egyes tagja csakis nyerni akar” – erősítette meg.

További tartalmak