Musorujsag
Élő Eredmények

Tapad a Vasasra a Videoton

mti
Idegenben, a DVSC otthonában szerezte meg a három pontot a Videoton az OTP Bank Liga tizennyolcadik fordulójában.

OTP Bank Liga, 18. forduló:
Debreceni VSC-Videoton FC 0-1 (0-0)
Nagyerdei Stadion, 1814 néző, v.: Erdős.
gólszerző: Hadzic (61.)
sárga lap: Jovanovic (70.), Völgyi (75.)

DVSC:
Verpecz – Nagy Z., Brkovic, Szatmári, Völgyi – Filip (Takács, 77.), Tőzsér – Jovanovic (Djelmic, 70.), Holman, Szakály (Horváth Zs., 65.) – Vittek

Videoton:
Kovácsik Á. – Nego, Vinicius, Stopira, Szolnoki – Juhász – Hadzic, Pátkai, Géresi – Scepovic, Lazovic

Kevés helyzetet, kiegyenlített játékot láthatott a közönség az első félidőben. Egyik csapat sem vállalt kockázatot, mindkét együttes elsősorban a stabil védekezésre helyezte a hangsúlyt. A második játékrészben nagyobb sebességre kapcsolt a két gárda, és előbb a Videoton, majd a DVSC előtt is adódott egy-egy gólhelyzet, de mindkét lehetőség kimaradt. Nem sokkal később azonban a vendégek Hadzic találatával már megszerezték a vezetést. A debreceniek a folytatásban többször is közel álltak az egyenlítéshez, de a legnagyobb helyzetükből sem tudták bevenni a fehérváriak kapuját, így a szezonban hazai pályán elszenvedték negyedik vereségüket is.

Array
(
    [replacement] => [galleryreference id="654186"]
    [shortcode] => 
		
		

    [title] => DVSC-Videoton
    [image] => https://cdn.cms.mtv.hu/wp-content/uploads/sites/10/2016/12/DEBRE201612030241-1024x575.jpg
    [alignment] => aligncenter
)

További tartalmak