Musorujsag
Élő Eredmények
 

A BL-ben is otthon a legjobb

Az FC Porto és az Olympique Lyon is hazai pályán harcolhatja ki szerdán a továbbjutást a legjobb 16 közé a labdarúgó Bajnokok Ligája csoportszakaszának utolsó fordulójában. A portugál együttes az angol bajnokságban címvédőként csak bukdácsoló, a BL-ben azonban szárnyaló Leicester Cityt fogadja, s nem elhanyagolható az a tény, hogy a veretlenül éllovas szigetországi csapat már biztosította nyolcaddöntős szereplését. A Portón kívül még az FC Köbenhavn pályázik a második helyre, a dánok a pont nélkül utolsó FC Bruges vendégei lesznek. Ha a Porto és a Köbenhavn között pontazonosság alakul ki - azaz Portugáliában döntetlen, Belgiumban pedig vendéggyőzelem születik -, az a dánoknak kedvez, ugyanis jobbak az egymás elleni összevetésben.

A H-csoportban a Lyon és a Sevilla ki-ki meccset vív egymással, a spanyoloknak már a döntetlen is elég a továbbjutáshoz. A franciáknak túl kell lépniük a szombaton átélteken, amikor a Metz elleni bajnokijukon támadás érte a kapusukat, Anthony Lopest - petárdák robbantak mellette -, s kórházba is kellett szállítani. A meccs a 30. percben félbeszakadt. "A dobhártyája nem sérült meg, de poszttraumás süketségben szenved" - közölte a hálóőrről a klub. Egyelőre nem tudni, hogy Lopes mikor védhet újra. A Lyon jelenleg harmadik a csoportban hét ponttal, az Európa Liga-győztes Sevillának 10 pontja van. A két együttes első mérkőzését a spanyolok nyerték 1-0-ra. A négyes másik szerdai találkozóján a már biztos nyolcaddöntős Juventus hazai pályán szerezheti meg a csoportelsőséget az eddig pontot sem szerzett Dinamo Zagreb ellen.

A Sevillának a döntetlen is elég. Fotó: EPA/Julio Munoz



Az E-csoportban már megvan a két továbbjutó - a biztosan élen záró AS Monaco és mostani vendéglátója, a Bayer Leverkusen -, így a Tottenham Hotspur-CSZKA Moszkva találkozón, Londonban a harmadik hely, és az ezzel járó Európa ligás folytatás lesz a tét.

Az F-jelű kvartettben ugyancsak egymással csap össze a két továbbjutó, de szemben a németországi meccsel, a címvédő Real Madrid, valamint a Borussia Dortmund spanyolországi összecsapásának lesz tétje, mégpedig a csoportelsőség. A két gárda első, dortmundi mérkőzésén 2-2-es döntetlen született.
Nikolics Nemanja csapata, a lengyel Legia Warszawa a harmadik helyért harcol ebben a csoportban a vendég Sporting Lisboa ellen - ahhoz, hogy ne búcsúzzon az európai porondtól, mindenképpen nyernie kell.

Bajnokok Ligája, csoportkör, 6. (utolsó) forduló:

E csoport:
Bayer Leverkusen (német)-AS Monaco (francia) 20.45
Tottenham Hotspur (angol)-CSZKA Moszkva (orosz) 20.45
Az állás: 1. (már továbbjutott) AS Monaco 11 pont, 2. (már továbbjutott) Bayer Leverkusen 7, 3. Tottenham Hotspur 4, 4. CSZKA Moszkva 3

F csoport:
Real Madrid (spanyol)-Borussia Dortmund (német) 20.45
Legia Warszawa (lengyel)-Sporting Lisboa (portugál) 20.45
Az állás: 1. (már továbbjutott) Borussia Dortmund 13 pont, 2. (már továbbjutott) Real Madrid 11, 3. Sporting Lisboa 3, 4. Legia Warszawa 1

G csoport:
FC Bruges (belga)-FC Köbenhavn (dán) 20.45
FC Porto (portugál)-Leicester City (angol) 20.45
Az állás: 1. (már továbbjutott) Leicester City 13 pont, 2. FC Porto 8, 3. FC Köbenhavn 6, 4. FC Bruges 0

H csoport:
Olympique Lyon (francia)-Sevilla (spanyol) 20.45 (Élő közvetítés: M4 Sport, m4sport.hu)
Juventus (olasz)-Dinamo Zagreb (horvát) 20.45
Az állás: 1. (már továbbjutott) Juventus 11 pont, 2. Sevilla 10, 3. Olympique Lyon 7, 4. Dinamo Zagreb 0