Musorujsag
Élő Eredmények
 

A PSG elnöke nem ezt várta

A Paris Saint-Germain katari elnöke, Nasszer al-Helaifi elégedetlenségét fejezte ki amiatt, hogy az együttes nem tudta megszerezni az első helyet a labdarúgó Bajnokok Ligája A csoportjában.

A franciák hiába vezették a játéknap előtt az A jelű négyest, az utolsó fordulóban a bolgár Ludogorec ellen csak 2-2-es döntetlent értek el hazai pályán, ezért - és a Basel ellen kiütéses sikert arató Arsenal győzelme miatt - csak a csoport második helyét szerezték meg.

"Az első hely volt a célunk, és ott is álltunk az utolsó mérkőzés előtt. Rendkívül csalódottak vagyunk mind a keddi végeredmény, mind a teljesítményünk miatt. Sokkal többet vártam a játékosoktól" - mondta al-Helaifi a találkozó után.

"Rengeteg lehetőségünk volt, győzelmet érdemeltünk volna. Rossz eredményt értünk el" - tette hozzá a PSG spanyol vezetőedzője, Unai Emery, akit éppen azért neveztek ki a nyáron vezetőedzőnek, mert elődjével, Laurent Blanc-nal egyszer sem jutottak túl a BL negyeddöntőjén a párizsiak.

A PSG 12 ponttal az A csoport második helyén zárta a csoportkört, így biztosan egy csoportelső ellenfelet kap a nyolcaddöntő december 12-i sorsolásán.