Musorujsag
Élő Eredmények

Büntetőpontok 2016-ban: Kvjatnak vigyáznia kell – két német bajnok a dobogón

GPUpdate, FIA
Danyiil Kvjat könyvelte el 2016-ban a legtöbb büntetőpontot – két világbajnok, Sebastian Vettel és Nico Rosberg is a dobogón végzett a listán.
2016-os "tablókép" Abu-Dzabiból (Fotó: xpbimages.com) 2016-os „tablókép” Abu-Dzabiból (Fotó: xpbimages.com)

Bár a 2016-os idény véget ért, az FIA által alkalmazott büntetőpont-rendszer értelmében a versenyzők idei vétségeikért akár még a következő szezonban is vezekelhetnek. A szisztéma szerint az a résztvevő, aki 12 hónapon belül 12 pontot gyűjt össze kihágásaiért a szuperlicencén, automatikusan egyfutamos eltiltásban részesül.

Már csak emiatt is érdekes, ki milyen mérleggel zárta az mostani bajnokságot. A legtöbb büntetőpontot, 8-at Danyiil Kvjatnak osztotta ki a szövetség. Az oroszt összesen négy alkalommal szankcionálták: Oroszországban 3, Monacóban és az Egyesült Államokban 2-2, Mexikóban pedig 1 pont került a neve mellé. Ilyen sok versenyen rajta kívül senkit sem büntettek.

A listán második Esteban Gutiérreznek 7 büntetőpontja van, míg Sebastian Vettel és Nico Rosberg 6-6 egységgel áll a harmadik helyen. Mindhármukat három alkalommal vonták felelősségre. Rajtuk kívül még Carlos Sainz kapott háromszor ilyen jellegű büntetést, ám az ő neve mellett 5 pont áll.

Az egy alkalommal kiosztott legtöbb büntetőpont eközben Pascal Wehrlein nevéhez fűződik, aki Monacóban kapta mind a 4 idei pontját.

Idén összesen 17 versenyző kapott legalább egy büntetőpontot, ami azt jelenti, hogy öten zárták makulátlan mérleggel a szezont. Lewis Hamilton, Daniel Ricciardo, Fernando Alonso, Jenson Button és Romain Grosjean licencére nem került pont.

Hozzá kell tenni ugyanakkor, hogy Hamilton így is az élen zárta a megrovásokat összesítő listát, miután Carlos Sainzcal együtt 2 szóbeli figyelmeztetést kapott – s mindössze eggyel maradtak el a 10 rajthelyes automatikus büntetéstől. Ezen megrovások az év végeztével ugyanakkor elévülnek.

Nem úgy a büntetőpontok. Az élmezőnyből Kvjatnak egészen májusig, Vettelnek júliusig kell várnia arra, hogy első pontjai elévüljenek – az orosz az év első versenyein legfeljebb 3 újabb büntetőpontot engedhet meg magának, máskülönben eltiltással számolhat.

Három versenyzőnek, Nico Rosbergnek, Felipe Massának és Jenson Buttonnek már nem kell számolgatnia (a britnek amúgy sincs mit)  – mindhárman visszavonultak.

Megrovások 2016-ban:

2 – Lewis Hamilton és Carlos Sainz

1 – Sebastian Vettel, Nico Rosberg, Marcus Ericsson, Felipe Massa, Kevin Magnussen, Max Verstappen, Valtteri Bottas és Pascal Wehrlein

Versenyzők és büntetőpontjaik 2016-ban

Versenyző Büntetőpontok Elévülés
Danyiil Kvjat 8 máj. 1. – 3 pont
Esteban Gutiérrez 7 máj. 1. – 2 pont
Sebastian Vettel 6 júl. 10. – 2 pont
Nico Rosberg 6 visszavonult
Carlos Sainz 5 máj. 1. – 2 pont
Felipe Nasr 4 júl. 2. – 2 pont
Kevin Magnussen 4 máj. 15. – 2 pont
Jolyon Palmer 4 júl. 2. – 2 pont
Esteban Ocon 4 szept. 18. – 2 pont
Valtteri Bottas 4 ápr. 3. – 2 pont
Pascal Wehrlein 4 máj. 29. – 4 pont
Sergio Pérez 3 szept. 18. – 3 pont
Kimi Räikkönen 2 jún. 19. – 2 pont
Marcus Ericsson 2 máj. 29. – 2 pont
Felipe Massa 2 visszavonult
Nico Hülkenberg 2 ápr. 17. – 2 pont
Max Verstappen 1 okt. 30. – 1 pont
Daniel Ricciardo 0
Romain Grosjean 0
Fernando Alonso 0
Jenson Button 0 visszavonult
Lewis Hamilton 0

További tartalmak