Musorujsag
Élő Eredmények

Nehézsúlyú felvezetés: asztalt vágott ellenfeléhez, a ringben folytatják

Twitter/manchestereveningnews.co.uk
Megszokott az ökölvívó-mérkőzéseket megelőző sajtótájékoztatókon, hogy egymásnak ugrik a két fél, ám az már túlmutat a tipikus műbalhékon, ami a Derek Chisora-Dillian Whyte brit nehézsúlyú profi bajnoki címért vívandó találkozó előtt történt, amikor is Chisora berágva riválisa fenyegetőzésén és asztalt ragadott...

A két ökölvívó már korábban, egy tévés felvételen sem türtőztette magát, és hogy, nem szívlelik egymást azt Whyte tovább sulykolta, mikor kijelentette, az ellenségeskedésük az ütközettel sem ér véget. Több se kellett Chisorának, aki ezt életveszélyes fenyegetésként élte meg, felkapta az asztalt, aminél ült, és a promoterek feje felett hozzávágta riválisához. A biztonsági emberek nem kis erőfeszítéssel előzték meg a nagyobb bajt.

A Brit Bokszszövetség a paprikás hangulat miatt már eleve korlátok közé szorította a szervezőket azzal, hogy a szokásoktól eltekintve, még a fotózás erejéig sem állította szembe egymással a két nehézfiút, és az eset után minden bizonnyal meg is bünteti a felelős(öke)t.

Egyébként a szombati Manchester Arénában rendezendő gála főmeccsének Anthony Joshua Eric Molina elleni IBF-címvédő összecsapását szánták, de könnyen elképzelhető, ellopták előlük a showt…

További tartalmak

Kapcsolódó hírek

A padlóról állt fel az új világbajnok
Andre Wardot padlóra küldte Szergej Kovajlov, de az amerikai pontozással legyőzte az oroszt a Bokszvilágszövetség (WBA), a Nemzetközi Bokszszövetség (IBF) és a Bokszvilágszervezet (WBO) félnehézsúlyú világbajnoki címeit, miután pontozással legyőzte az oroszt.
Ökölvívás
Las Vegas, végállomás - Kokó fia mindent megtesz az álmaiért
A legendás ökölvívó, Kovács Kokó István nagyobbik fia, Kovács Bence november 12-én a Felix Promotion székesfehérvári gáláján a legmagasabb szinten is bemutatkozik ringbíróként, hiszen a Bokszvilágszervezet (WBO) őt delegálta a Kovács Zoltán–Cosmas Cheka Európa-bajnoki címmérkőzés levezénylésére. Kovács Bencére eddig csak pontozóbíróként számított a négy legjelentősebb szervezet közé tartozó WBO, most azonban sikerült szintet lépnie.
Ökölvívás