Musorujsag
Élő Eredmények

Szabó László: "Ez nem az én érdemem"

m4sport.hu
A Magyar Paralimpiai Bizottság újraválasztott elnöke szerint az ismét megszavazott bizalom elsősorban nem az ő érdeme, hanem a sportolóké, akik nagyszerűen teljesítettek az elmúlt négy évben, különösen a riói paralimpián.

Mint arról korábban beszámoltunk, további négy évig Szabó László vezetheti a Magyar Paralimpiai Bizottságot. A szervezet hétfői tisztújító közgyűlésén a jelölőlistára egyetlen jelöltként felkerült eddigi elnököt 25 küldött támogatta, ketten voksoltak ellene, három szavazat pedig érvénytelen volt. Ugyancsak három ellenszavazat mellett megerősítették posztján Deutsch Tamást, aki hat éve tölti be az alelnöki pozíciót.

A tanácskozáson a sporttörvény novemberi változásának megfelelően módosították az alapszabályt, amelynek értelmében az MPB – új hivatalos nevén Magyar Paralimpiai Bizottság Köztestület – ezentúl a teljes magyar fogyatékos sport képviseletéért és irányításáért lesz felelős, s közfeladatokat ellátó köztestületként folytatja munkáját. Ezzel párhuzamosan az MPB tagszervezeteinek száma az eddigi 28-ról 33-ra emelkedett.

Szabó László az M4 Sportreggeli című műsorában elmondta, az elnök és az elnökség nem tud a paralimpikonok sikere nélkül sikeres lenni, de egy jól működő vezetőség nélkül is nehéz lenne a sportolók sikeres szereplése. A kommunikációs szakember hozzátette, vállalásai között szerepel a fogyatékos sportolók társadalmi ismertségének további növelése, továbbá egy olyan stratégia kidolgozása, amely 2024-ig jelöli ki a magyar fogyatékossport fejlesztésének irányát.

A teljes interjúért kattintson a lejátszóra!

További tartalmak