Musorujsag
Élő Eredmények

Hopkins elbúcsúzott a szorítótól

MTI
Karrierje utolsó mérkőzését a ringből kizuhanva, technikai kiütéses vereséggel zárta az 51 éves Bernard Hopkins, a profi ökölvívás elmúlt két évtizedének egyik legnagyobb alakja.

A veterán sztár a kaliforniai Inglewoodban, a Boksz Világtanács (WBC) félnehézsúlyú nemzetközi bajnoki övéért lépett ringbe címvédő honfitársa, a 27 éves Joe Smith Jr. ellen.

A meccs a nyolcadik menetben dőlt el, amikor Hopkins Smith hatütéses kombinációja végén kizuhant a ringből. Ezt követően a legendás öklözőnek 20 másodperce volt, hogy visszatérjen a szorítóba, ám az esés során bokasérülést szenvedett, így nem tudta folytatni az ütközetet. Hopkins szinte rögtön az eset után azt reklamálta, hogy nem ütések miatt esett ki, hanem Smith kilökte őt, ám a bírók nem így látták. Smith a 24. profi meccsén a 23. győzelmét aratta.

Bernard Hopkinsnak ez volt a nyolcadik veresége a profik között. Karrierje során 55 győzelmet aratott, két meccse döntetlennel, kettő pedig eredmény nélkül ért véget. Az amerikai sztár 1995 és 2005 között középsúlyú világbajnok volt, később pedig félnehézsúlyban is felért a csúcsra.

További tartalmak

Kapcsolódó hírek

Baranyi Richárd megvédte Eb-címét
A magyar bunyós megvédte a Boksz Világszervezetnél (WBO) szeptemberben megszerzett félnehézsúlyú Európa-bajnoki övét a Felix Promotion szombat esti, budakalászi profi gáláján.
Ökölvívás
Pár órával a meccs előtt jelentették be Povetkin doppingolását
Elmarad a szombat estére meghirdetett, és a kategória világbajnokának kihívási jogáért kiírt nehézsúlyú profi ökölvívó-mérkőzés az oroszországi Jekatyeringburgban Alekszandr Povetkin és a kanadai Bermane Stiverne között, mivel az orosz bokszoló doppingolt.
Ökölvívás
Gyerekek tanították csapni Erdei Zsoltot
A népszerű Madár ökölvívásra, a Dusnoki Aprók Gyermek Néptáncegyüttes pedig táncra tanította egymást. Az amatőr és profi világbajnok korábbi bokszoló, valamint a Fölszállott a páva című műsor közönségdíjasai közös gyakorlásáról videó is készült.
Ökölvívás
Ha szóban kiüti a ketrecharcost, Mayweather három millió forinttal díjazza
A ketrecharcos Conor McGregor és az ökölvívó Floyd Mayweather az utóbbi időben állandóan keresi és általában meg is találja a módját, hogyan zrikálhatná a másikat. A világ jelenleg legismertebb ír harcosa és a nem kisebb ismertségnek örvendő amerikai bokszoló nem mondhatóak puszipajtásoknak, a médiában folyamatosan hallani a két sportoló közötti ellentétről, aminek a végére lehet <a href="https://www.m4sport.hu/2016/11/17/mayweather-elarulta-ki-volt-az-egyetlen-aki-miatt-meg-kesztyut-huzott-volna/" target="_blank">egyszer egy egymás elleni küzdelem</a> fog pontot tenni. Mayweather, akinek még a paplanhuzatban is pénz van lúdtoll helyett, most egy egész vicces és inspiráló felhívást tett közzé egy videó kíséretében egyik közösségi oldalán. A videóban az látható, amikor Nate Diaz, korábbi ketrecharcos világbajnok, feladásra kényszeríti Conor McGregort, az amerikai bokszoló pedig felajánlott tíz ezer dollárt, átszámítva három millió forintot annak a hozzászólónak, aki a legfrappánsabb, legmegalázóbb jelzőt zúdítja az ír harcosra.
Ökölvívás
Az ökölvívás új csillaga bowlingban is remekel
Szombaton már másodszor védet meg nehézsúlyú IBF címét a brit Anthony Joshua, aki 2017 április 29-én Vlagyimir Klicsko ellen lép ringbe a londoni Wembley Stadionban. A brit bunyós pedig szemmel láthatóan a bowlingban sem ügyetlen, legalábbis erről árulkodik az a videó, amit instagram oldalán osztott meg követőivel. A bábuk úgy borultak, akár az ellenfelek a ringben...
Ökölvívás
Klicskót legyőzve válna legendává Anthony Joshua
Az IBF nehézsúlyú világbajnoka, Anthony Joshua a Wembley Stadionban rendezett szerdai sajtótájékoztatón úgy fogalmazott, hogy óriási tett lenne, ha április 29-én legyőzné Vlagyimir Klicskót, amivel egy csapásra legendává válna.
Ökölvívás