Verstappen vagy inkább DRS – mennyit ér valójában az új előzésrekord?

Bár egy szezonon belül még senki sem előzött annyit, mint Max Verstappen 2016-ban, rekordjának értékét több tényező is bizonytalanná teszi.

Max Verstappen és Nico Rosberg (Fotó: xpbiamges.com) Max Verstappen és Nico Rosberg (Fotó: xpbiamges.com)



A múlt év végén a Pirelli közzétette az előző szezon érdekes statisztikáit, melyekből egyebek mellett az is kiderült, hogy Max Verstappen egy újabb rekord birtokosa lett. A 21 verseny során összesen 78 előzést mutatott be a Red Bull versenyzője (a rajtnál és az első körben, valamint a lekörözések során történt helycsere nem számít bele a statisztikába), amennyit egy bajnokságon belül az 1983 óta tartó számítások óta még senki sem volt képes. A korábbi rekordot még Niki Lauda állította fel, aki 1984-ben összesen 60 előzést mutatott be – hozzá aztán társrekorderként 2003-ban Michael Schumacher is csatlakozott.

2016-ban azonban nemcsak Verstappen, Daniel Ricciardo is túlszárnyalta őket, továbbá Sebastian Vettel is elérte a 60-as számot.

Az Autosport Michele Merlino statisztikus adatait felhasználva részletesebben is elmélyedt a számokban, s rámutatott az új rekord nem kis mértékben a körülményeknek is köszönhető. Sokat elmond a statisztikáról, hogy a tíz legtöbb előzést bemutató versenyzőket összesítő listán mindössze két olyan név szerepel, amely mellé még a DRS bevezetése előtt került a szám. Az előzést megkönnyítő nyitható hátsó szárny a jelek szerint nagyon is elérte eredeti célját: az előzések számát 1990 óta összesítő táblázatból jól látható, hogy a DRS 2011-es bevezetése óta az előzések száma drámaian megnőtt.

Hogy mennyire, azt egy szemléletes adat bizonyítja. A statisztikakészítés kezdete, azaz 1983 óta összesen 14 914 előzés történt a Forma–1-ben, ám ebből 4 462-t, azaz közel a teljes szám harmadát az elmúlt hat évben (!), a DRS-korszakban láthattuk.

ÉvElőzésFutamÁtlag
19904941630,9
19914951630,9
19924061625,4
19933921624,5
19942891618,1
19952971717,5
19961861611,6
19972651715,6
19982071612,9
19992601616,3
20002791617,4
20012301713,5
20022351713,8
20033031618,9
20042871815,9
20052071910,9
20062911816,2
20072701715,9
20082671814,8
20092111613,2
20104521923,8
20118211943,2
20128702043,5
20137601940,0
20146361933,5
20155091926,8
20168662141,2

Persze hiba lenne kizárólag a DRS számlájára írni a sok előzést. További befolyásoló tényezőt jelentenek a gumik. A Pirelli F1-es visszatérése óta a sportág vezetőinek, résztvevőinek kérésére gyorsabban kopó abroncsokat gyárt, ami ugyanúgy megkönnyíti a pozíciócseréket, ahogy az egy futamon több különböző keverék használatának a kötelezővé tétele is.

Fontos továbbá kiemelni, hogy a 2016-os szezon minden idők leghosszabbja volt, ami a DRS-sel együtt ugyancsak hozzájárul a magas számok eléréséhez. Miközben Verstappennek 21 lehetősége volt előzéseket bemutatni, addig Lauda és Schumacher 16 futamon érte el a 60-as számot.

Emiatt az összevetésnél érdemes az arányértékeket is figyelembe venni – ezen a téren pedig Verstappen a futamonkénti 3,71 előzésével még mindig nem számít rekordernek a 3,75-ös átlagot produkáló bajnokok mellett.

VersenyzőSzezonElőzések számaEgy versenyre jutó előzések száma
1.Max Verstappen2016783,71
2.Daniel Ricciardo2016612,9
3.Sebastian Vettel2012603
4.Michael Schumacher2003603,75
5.Niki Lauda1984603,75
6.Felipe Massa2013593,1
7.Mark Webber2013593,1
8.Jean-Éric Vergne2012582,9
9.Sergio Pérez2016562,66
10.Kimi Räikkönen2013562,95