Musorujsag
Élő Eredmények

Hosszabbított a Fehérvár AV19 kanadai szakembere

mti
A 2017/2018-as szezonban is Benoit Laporte lesz az osztrák jégkorongligában (EBEL) szereplő Fehérvár AV19 vezetőedzője.

A székesfehérvári együttes hétfői közleménye szerint a kanadai szakember tavaly augusztusban egy plusz egy éves megállapodást írt alá a klubbal, a felek pedig még a szezon befejezése előtt úgy döntöttek, hogy élnek a megállapodás opciós jogával.

„A menedzsment már több alkalommal jelezte, hogy Benoit Laporte bizalmat élvez, hiszen a szakmai elképzelései megfelelnek annak az irányvonalnak, amit a klubvezetés elképzel mind a professzionális csapatoknál, mind pedig a fiatalok képzését illetően” – idézi a kommüniké Gál Péter Pált, a klub menedzsmentjének tagját. „A vezetőség fontosnak tartotta, hogy bár most érkezik a szezon legfontosabb szakaszába mind az EBEL-, mind pedig a MOL Liga-csapatunk, már ebben az időszakban le kell fektetni a következő évad alapjait, ennek pedig első lépése nem lehet más, mint a szakmai vezető személyének biztosítása.”

Laporte kiemelte, az EBEL-csapat mellett más feladatok is várnak rá a jövőben.

„Az EBEL-csapat vezetése mellett a jövőben az Ifj. Ocskay Gábor Jégkorong Akadémián dolgozó edzőkkel való együttműködés is a feladataim közé fog tartozni. Látom, hogy nagyon jó az utánpótlás, nagy potenciál rejlik a fiatal játékosainkban. A vezetőség elkötelezett amellett, hogy a magyar játékosokra építsünk, de emellett versenyképes csapatot kell létrehoznunk. Ha elegendő időt biztosítanak erre, ütőképes gárda lehet a Fehérvár AV19” – fejtette ki Laporte.

A Fehérvár AV19 41 játéknap után, három fordulóval az alapszakasz vége előtt a 10. helyen áll a 12 csapatos EBEL-ben.

További tartalmak