„Bonyolult” helyzetben a Mercedes: cáfolat van, dátum nincs

A híresztelésekkel ellentétben nem tűzte még ki új versenyzője bejelentésének dátumát a Mercedes. Valtteri Bottas megszerzése összetett feladat – és a jelek szerint időigényes is…

Niki Lauda és Toto Wolff (Fotó: Trienitz / XPB Images) Niki Lauda és Toto Wolff (Fotó: Trienitz / XPB Images)



A héten a spanyol As című napilap arról számolt be, még hetekig várnunk kell arra, hogy a Mercedes bejelentse, ki lesz Lewis Hamilton csapattársa. Cikkükben arról értekeztek, hogy bár a Mercedes legszívesebben már decemberben hivatalossá tette volna Valtteri Bottas érkezését, most valamiféle kényszer miatt egészen január 23-áig kellett elhalasztaniuk a bejelentést.

Hogy e kényszer pontosan mit takar, arra nem tértek ki – az viszont már kiderült, hogy értesülésük inkább csak puszta találgatás. Bradley Lord, a bajnokcsapat sajtósa legalábbis határozottan cáfolta, hogy már kitűzték volna a várva várt bejelentés időpontját. „A spanyol média semmilyen kapcsolatban nem áll a csapattal, az idézett dátum pedig csak kitaláció” – erősítette meg a korábbi újságíró.

Sokkal valószínűbb, hogy valójában még maga a Mercedes sem tudja, mikor tehet bejelentést, mivel továbbra sem sikerült megegyeznie a Williamsszel Valtteri Bottas szerződésbontásának feltételeiről.

Lewis Hamilton és Valtteri Bottas (Fotó: xpbimates.com) Lewis Hamilton és Valtteri Bottas (Fotó: xpbimates.com)



„Minden olyan bonyolult” – idézte Niki Laudát a svájci Blick az egyezkedés kapcsán. F1-es szakírójuk, Roger Benoit szerint a Mercedesnek nehezére esik elfogadni, hogy a Nico Rosberg távozásával felszabadult összes pénzét a helyettes megszerzésére költse el. A Williams állítólagos követelései tudniillik erre kényszerítenék őket. Rosberg nagyjából 18-20 millió eurós fizetést kapott volna 2017-ben, s a Williams azt szeretné elérni, hogy a Mercedes Bottasért cserébe egy az egyben engedje el az erőforrások nagyjából éppen 20 millió euróra rúgó költségeit.

A Mercedesnek ugyanakkor még Bottast is meg kell fizetnie, azaz nemhogy nem szabadul fel pénzük, amit a fejlesztésekbe forgathatnának, ha túlságosan nagyvonalúak lennének, még bukhatnának is a versenyzőváltáson…

Alku tárgyát ezeken túl még Paddy Lowe jelentheti, akinek távozását kedden jelentette be a Mercedes, s akit jogukban áll arra kötelezni, hogy még hónapokig a partvonalról túlról figyelje a Forma–1-et. De persze arra is rábólinthatnak, hogy volt technikai vezetőjük a korábbi szerződésében foglaltnál korábbi időpontban vegye fel a munkát új csapatánál, a Williamsnél. Csak az a kérdés, Grove-nak pénzben kifejezve mennyit ér ez az engedély…