Szerdán rajtol a férfi kézilabda-vb

Szerdán rajtol a 2017-es férfi kézilabda világbajnokság, melynek résztvevője a magyar válogatott is. Magyarország pénteken kezdi meg szereplését a viadalon, nálunk minden fontos információt megtudhatnak a világbajnokságról.

A magyar kézilabda-válogatott Xavier Sabaté vezetésével jutott ki a 2017-es tornára. A spanyol szakember Talant Dujsebajevet váltotta a csapat kispadján 2016 márciusában. A Veszprém vezetőedzője kinevezésekor elmondta, hogy nagy megtiszteltetés számára a felkérés, örömmel vállalta el a válogatott vezetését, és mindent el fog követni annak érdekében, hogy szerepelhessenek a vb-n.

Első mérkőzésén - amely a felkészülési meccs volt - kikapott a az egyébként vb-címvédő franciáktól a válogatott, azonban a júniusi szerbek elleni vb-selejtezőkön Nagy Lászlóék bizonyultak jobbnak, az idegenbeli találkozón 26-25-re, míg a Veszprém Arénában 30-25-re nyertek, így kvalifikáltak a világbajnokságra.

Magyarország egyébként 1958 óta szerepel a világversenyen, legjobb eredménye egy ezüstérem 1986-ból, a döntőben Jugoszlávia verte meg válogatottunkat 24-22-re. A legutóbbi 2015-ös tornára nem jutott ki a magyar csapat, habár a hazai mérkőzésen megverte Szlovéniát 25-22-re, idegenben viszont 32-26-ra kikapott, összesítésben tehát 54-51-es győzelmet arattak déli szomszédaink.

Sabaté vezetésével, azonban kijutott a csapat, amely 2016-ban Eb-selejtezőket is játszott Nyíregyházán Lengyelország ellen. Mindkét mérkőzésnek 24-16 lett a vége, azonban egyszer a magyar egyszer a lengyel csapat diadalmaskodott.

 Xavi Sabate, a magyar csapat vezetőedzője a kézilabda Provident Karácsony Kupa döntőjében játszott Magyarország - Csehország mérkőzésen Érden 2016. december 30-án. MTI Fotó: Kovács Tamás
Xavi Sabate dirányatja a csapatot a decemberi Provident Kupán, melyet a magyar válogatott nyert meg.
MTI Fotó: Kovács Tamás



A vb-re vezető út két felkészülési tornával volt fűszerezve, először a hazai rendezésű Provident Kupán mérették meg magukat Miklerék, a torna végén sima magyar győzelemnek örülhetett a nagyérdemű. A másik felkészülési tornára Dániába utazott a válogatott, melyen a házigazda mellett Egyiptom és Izland ellen is játszhatott. Előbbi két csapattal a nyolcaddöntőben is összekerülhet válogatottunk, Izlanddal viszont legkorábban a negyeddöntők során találkozhatnak. Fazekas Nándorék biztató játékot mutatva Dániától ugyan kikaptak, de Izland és Egyiptom ellen is győzni tudtak, másodikként zárva így a tornát.

A főpróba tehát mondhatni jól sikerült, január 11-én pedig megkezdődik az "előadás" is, ugyan a Sabaté-csapat csak 13-án, pénteken kezdi meg a tornát Németország ellen. A németek szövetségi kapitánya nehéz mérkőzésre számít, hálóőrük pedig Nagy László és Császár Gábor érdemeit méltatta. A németek egy tragédia miatt  hiányosan utaztak el a franciaországi játékokra.

A magyar válogatott a torna C csoportjába került a már említett Németország, Horvátország, Chile, Szaúd-Arábia és Fehéroroszország mellett.

A magyar férfi kézilabda-válogatott kerete:

Kapusok: Fazekas Nándor (balatonfüredi KSE), Mikler Roland (Telekom Veszprém)

Jobbszélsők: Gulyás Péter (Telekom Veszprém), Harsányi Gergely (Grundfos Tatabánya KC)

Jobbátlövők: Ancsin Gábor (Telekom Veszprém), Balogh Zsolt (Mol-Pick Szeged), Nagy László (Telekom Veszprém)

Irányítók: Császár Gábor (Kadetten Schaffhausen, Svájc), Juhász Ádám (Grundfos Tatabánya KC), Lékai Máté (Telekom Veszprém)

Beállók: Bánhidi Bence (Mol-Pick Szeged), Schuch Timuzsin (Telekom Veszprém), Szöllősi Szabolcs (Grundfos Tatabánya KC), Zubai Szabolcs (Mol-Pick Szeged)

Balátlövők: Bodó Richárd (Mol-Pick Szeged), Dzsamali Iman (Meskov Breszt, Fehéroroszország), Ligetvári Patrik (Telekom Veszprém)

Balszélső: Iváncsik Gergely (Telekom Veszprém)

Szövetségi kapitány: Xavier Sabaté

Edző: Debre Viktor

A magyar válogatott programja:

Csoportmérkőzések:

január 13. Németország - Magyarország

január 14. Magyarország - Horvátország

január 16. Magyarország - Chile

január 18. Szaúd-Arábia - Magyarország

január 20. Fehéroroszország - Magyarország

A csoportmérkőzések után a csoportok 6. helyezettjei a 21.-24. helyekért játszanak, az 5. helyezettek pedig a 17.-20. helyekért.

A továbbjutó csapatok a nyolcaddöntőkbe jutnak, az A-B csoport csapatait és a C-D csoportok csapatai játszanak majd egymással. A nyolcaddöntő mérkőzéseit január 21-22-én, a negyeddöntőket január 24-én, az elődöntőket 26-án, a döntőt pedig 29-én rendezik.