Musorujsag
Élő Eredmények

Sainz: Alonso nélkül talán itt sem lennék

Antena 3
Carlos Sainz ismét kiemelte, sokat köszönhet példaképének és barátjának, Fernando Alonsónak, a kétszeres világbajnok nélkül ugyanis lehet, be sem került volna a királykategória mezőnyébe. A fiatal spanyol az új szezonra való fizikai felkészülésről is beszélt.
Fernando Alonso, Carlos Sainz és Max Verstappen (Fotó: xpbimages.com) Fernando Alonso, Carlos Sainz és Max Verstappen (Fotó: xpbimages.com)

Hiába vívtak tavaly több kemény csatát, és akadtak össze kis híján a Mexikói Nagydíj első körében, a mezőny két spanyolja továbbra is baráti kapcsolatot ápol, Sainz pedig annak ellenére is tud rajongással tekinteni gyermekkori hősére, hogy ma már ő is az ellenfelek közé tartozik.

Sokszor elmondta már, mennyit köszönhet Alonsónak, aki (lévén már az édesapjával is jóban volt) a kezdetek óta támogatta őt. Most azt is elhintette, a McLaren pilótája nélkül talán egyik legkomolyabb célját sem tudja volna megvalósítani. „Fernando tizenöt éves korom óta támogat engem” – nyilatkozta az Antena 3 nevű tévécsatornának. „Nagyon sokat segített nekem. Nélküle talán itt sem lennék, szóval hálával tartozom neki” – tette hozzá.

Carlos Sainz (Fotó: Holland / XPB Images) Carlos Sainz (Fotó: Holland / XPB Images)

A fiatal pilóta tavalyi szezonjáról is beszélt, amit több szakember is meggyőzőnek tartott, Max Verstappen csapatváltása után ugyanis a Toro Rosso „vezérévé” tudott válni és néhány kiugró eredményt is szállított. „Nagyon jó szezon volt, hiszen minden rendben ment. Sikerült fontos előrelépést tennem a versenyzői pályafutásomban” – magyarázta.

„Az ember sokat fejlődik a második Forma–1-es szezonjában. Jobbak lesznek a rajtok, az első körök… de maga a tapasztalat is sokat segít, amit már magaddal viszel a futamokra. Tudod, mikor kell kiállni, mikor kell támadni, és bizony ez is kifizetődő, és ez is előre visz. Éppen ezért kell még többet tanulnunk, hogy még jobban teljesítsünk” – jelezte a spanyol, akiért a szezon végén a Renault is bejelentkezett, a Red Bull azonban mindenképpen magához akarta láncolni.

Természetesen az új autók is szóba kerültek, melyek komolyabb kihívás elé állítják majd a pilótákat. Sokan közülük már most kemény edzésbe kezdtek, hogy megzabolázzák majd a nehezebben vezető versenygépeket. „Ez egyet jelent azzal, hogy most nem bulizhattam olyan keményen újévkor, mint az előző években. De néha megesik, hogy ilyen áldozatokat kell hoznunk” – jegyezte meg Sainz nevetve a fokozott edzéstempó kapcsán.

Carlos Sainz (Fotó: Price / XPB Images) Carlos Sainz (Fotó: Price / XPB Images)

További tartalmak