Musorujsag
Élő Eredmények

A McLaren csalódott lenne a negyedik hellyel

Autosport
A McLaren csalódott lenne, ha nem végezne a negyediknél jobb pozícióban az idei szezon végén – jelentette ki a csapat ügyvezető igazgatója, Jonathan Neale. A versenyigazgató, Éric Boullier is előrelépésről és új sikerekről álmodik, de hozzáteszi, ehhez időre lesz szükség.
Fernando Alonso (Fotó: Bearne / XPB Images) Fernando Alonso (Fotó: Bearne / XPB Images)

Az F1 történetének egyik legsikeresebb csapata négy éve nyeretlen, a második Honda-éra kezdete (2015) óta pedig a pontszerzésért is harcolnia kell. Noha tavaly megbízhatóság és teljesítmény tekintetében is fejlődtek, az élmezőnytől továbbra is jelentősen elmaradtak. Ügyvezető igazgatójuk szerint a javulás idén is folytatódik, sőt ő egyelőre komolyabb ugrásra számít.

Neale megfelelőnek tartja a 2016-os alapot a további előrelépéshez, bízik az istálló versenyzőiben (a tapasztalt bajnokban, Fernando Alonsóban és a fiatal tehetségben, Stoffel Vandoorne-ban) és remek lehetőséget lát az idei szabályváltozásokban. „Mindig komoly célokat kell kitűznöd magad elé; most azt mondom, csalódott lennék, ha a negyedik helyen fejeznénk be az évet. Nyerni szeretnénk, és minél gyorsabban szeretnénk nyerni” – mondta az Autosportnak.

Jonathan Neale és Éric Boullier (Fotó: Batchelor / XPB Images) Jonathan Neale és Éric Boullier (Fotó: Batchelor / XPB Images)

„Van egy csapatunk, és vannak versenyzőink, akik tudják, hogyan kell nyerni. A motor és a karosszéria tekintetében is csökkentenünk kell a teljesítménybeli lemaradást. Az új aerodinamikai szabályok és a gumik körüli bizonytalanság remek lehetőséget ad a csapatnak, és szeretném hinni, hogy élni is tudunk ezzel. Viszont ezt még nem tudhatjuk, ez egy ismeretlen” – magyarázta.

Amikor a csapat versenyigazgatóját, Éric Boullier kérdezték arról, mi lenne a siker a McLaren számára 2017-ben, ő is hasonló választ adott: „Az, ha nyernénk” – jelentette ki egyértelműen. Igaz, ő később elismerte, az istállónak valószínűleg időre lesz szüksége, hogy visszatérjen a győztesek útjára, és ismét a világbajnoki cím megszerzéséért harcolhasson.

„Valójában, szeretnék gyakorlatias maradni, és nem akarok túlságosan magas elvárásokat megfogalmazni” – jelezte a francia szakember. „2015-ben kilencedikek voltunk, tavaly hatodikok, szóval remélem, idén benne leszünk a legjobb négyben. A lehető leghamarabb akarunk nyerni, de fontos, hogy két lábbal álljunk a földön. Elégedett vagyok a Honda és a McLaren mérnökeinek a hozzáállásával. Keményen dolgoznak, de azoknak az időknek már végük, amikor feltettél valami aerodinamikai újítást és egy másodpercet nyertél. Most időre van szükségünk” – zárta gondolatát.

McLaren-Honda (Fotó: Moy / XPB Images) McLaren-Honda (Fotó: Moy / XPB Images)

További tartalmak