Musorujsag
Élő Eredmények

Ez érdekes lesz - Alonso és Vettel is felszabadul

NBC Sports
Már most izgalmasnak látja a 2017-es évet a McLaren nemrég kinevezett ügyvezető igazgatója, Zak Brown a pilótapiac lehetőségei miatt.

Motor Racing - Formula One World Championship - European Grand Prix - Preparation Day - Baku, Azerbaijan

Mint az NBC Sports-nak adott interjújában kifejtette, a Forma-1 két nagy bajnoka is kikerülhet a „piacra”, ami nagyon felkavarhatja az állóvizet. Mondja mindezt annak ellenére, hogy az egyik bajnokot ő mindenképpen szeretné maguknál tudni – továbbra is.

Fernando Alonsóról van szó, de Sebastian „Vettel szerződése is lejár, ha jók az információim”, mondja a Mclaren vezetője. „Úgyhogy el lehet képzelni, milyen izgalmas lesz az év a pilótapiac tekintetében”.

Alonsót természetesen szeretnék továbbra is maguk mellett tudni, ám mint Brown mondja, a szerződéshosszabbítás előtt mindkét félnek látnia kell, hogyan indul a 2017-es évad.

XPB_848350_HiRes

A spanyol már előrevetítette, ha nem változik valami a Forma-1-ben, és nem nyújt valódi kihívást az autó vezetése, akkor ő nemhogy azon gondolkodna el, hogy marad-e a McLarennél, de még a királykategóriából is távozik.

Hogy az autókat „szörnyű nehéz lesz vezetni”, arról már írtunk korábban. A teljes eltávozás veszélye tehát valószínűleg elhárult Alonso esetében, de mi lesz a mclarenes szerződéssel?

„Nyilvánvalóan meg szeretnénk őt tartani. Ő az egyik legjobb versenyző, ha nem a legjobb. De most az fog történni, hogy megnézzük, hogyan alakulnak a dolgok néhány verseny után.”

Fernando Alonso (Fotó: Moy / XPB Images) Fernando Alonso (Fotó: Moy / XPB Images)

Brown bevallja, Alonso csapatnál való maradása egyértelműen azon múlik, hogy milyen teljesítményt nyújt a McLaren a pályán.

„Igen! Ha az ő helyében lennék, én is előbb kíváncsi volnék a teljesítményre, és csak utána hoznék döntést.”

Zak Brown (Fotó: xpbimages.com) Zak Brown (Fotó: xpbimages.com)

Brown is megjegyezte, hogy „bírálhatják őt ezért”, de tény, hogy egy kétszeres világbajnokról van szó, aki megállította a hétszeres világelső Michael Schumachert. Jelenleg a Forma-1 nem engedhetné meg magának, hogy egy ilyen nagyszerű bajnokot a hátsóbb régiókban lássunk, de ez történik.

Motor Racing - Formula One World Championship - Singapore Grand Prix - Race Day - Singapore, Singapore

A McLaren a Hondával való házasságfelmelegítés első évében a 9. helyen végzett a konstruktőri versenyben. Jó hír azonban, hogy onnan tavaly az ötödik helyre ugrottak fel, de ez sem az a pozíció, ahol egy olyan versenyzőt látni szeretnénk, mint Fernando Alonso.

Nagy kérdés, hogy merre tovább… De Alonso már egyértelműsítette, csak az előre irányt ismeri, vagy a kifelé vezető utat. Előbbiben reménykedünk…

Motor Racing - Formula One World Championship - Japanese Grand Prix - Preparation Day - Suzuka, Japan

További tartalmak