Musorujsag
Élő Eredmények

Pirelli: A csapatok trükközni fognak

F1i, F1Fanatic
A szabályváltozásoknak köszönhetően a szokottnál is komolyabb várakozások előzik meg a tesztidőszak kezdetét, a Pirelli sportigazgatója, Paul Hembery viszont igyekszik lehűteni a kedélyeket, elmondása szerint ugyanis a csapatok biztosan titkolózni fognak…
Kimi Räikkönen, 2017-es gumikon (Fotó: Pirelli/Twitter) Kimi Räikkönen (Fotó: Pirelli/Twitter)

Idén ismét átalakul az F1, és ahogyan azt a komolyabb változásokkor megszokhattuk, benne van a levegőben, hogy az erősorrend is változik. Sokan pont emiatt várják már az új érát, az elmúlt három évre ugyanis alaposan rányomta bélyegét a Mercedes egyeduralma. Miközben a szurkolók és a szakértők találgatnak, a csapatok rendre kiemelik, a tesztekig kár jóslatokba bocsátkozni.

A fenti okok miatt idén a szokottnál is izgatottabban várjuk a gyakorlás kezdetét, a Pirelli sportigazgatója szerint azonban kár volna komoly reményeket fűzni az előszezonhoz. „A barcelonai teszteken még nem fogjuk megtudni, ki hol áll, ebben az időszakban ugyanis a csapatok nem szívesen fedik fel a lapjaikat” – mondta Hembery az Autosport nemzetközi motorsport show-ján. „Sokan lesznek, akik el akarják rejteni a valós teljesítményüket” – figyelmeztetett.

„Mások azon gondolkodnak majd, mitévők legyenek, mert nem tudnak közel kerülni azokhoz a csapatokhoz, melyek igyekeznek megtéveszteni az ellenfeleket” – magyarázta a brit szakember, majd hozzátette, még a szezonnyitó Ausztrál Nagydíjon is nehéz lesz majd megítélni, ki hol áll az erősorrendben. Úgy érzik, Kínában és Bahreinben sokkal tisztább képet kapunk majd.

Nico Rosberg Barcelonában teszteli a 2017-es gumikat (Fotó: Pirelli) Nico Rosberg Barcelonában teszteli a 2017-es gumikat (Fotó: Pirelli)

Noha Hembery többször elmondta, nem akar találgatásokba bocsátkozni az új abroncsokat illetően, hiszen a hibridautókkal végzett tesztekből nehéz pontos következtetéseket levonni, néhány biztosabbnak tűnő dolgot azért „megjósolt”: úgy érzi a tapadás mértéke 25 százalékkal nő majd, és idén kevesebb kerékcserét láthatunk, mint az előző években. „Úgy érezzük, a gumik tartósabbak lesznek, szóval feltehetően kevesebb lesz a kiállás” – mondta.

„Nem most beszéltünk erről először. Korábban arra kértek minket, állítsuk őket kihívások elé, most viszont jóformán az ellenkező irányba indultunk: alacsonyabb gumikopást akarnak nagyobb stabilitással. Az a baj, hogy olyan autókkal teszteltünk, melyek öt másodperccel lassabbak lesznek a Barcelonában használtaknál. A keverékek komoly kihívást jelentenek majd számunkra, mert eléggé kicsi a mozgásterünk ezen a területen. Ha a számok nem egyeznek a vártakkal, akkor előfordulhat, hogy egy kicsivel konzervatívabbak leszünk” – jelezte.

Bár az új szabályok gyorsabbá és nehezebben vezethetővé teszik az autókat, többen aggódnak amiatt, hogy az előzés nehezebb lesz, a pilóták ugyanis még nehezebben tudják követni egymást a káros légáramlatok miatt. Hembery azonban nem ilyen borúlátó. „Az új aerodinamikai csomaggal csökkenteni akartuk ezt a hatást, a tartósabb gumikkal pedig keményebben támadhatnak. Ez a két változás elég lehet ahhoz, hogy több előzés legyen” – jegyezte meg.

A Pirelli 2017-es keverékei (Fotó: Photo4 / XPB Images) A Pirelli 2017-es keverékei (Fotó: Photo4 / XPB Images)

További tartalmak