Musorujsag
Élő Eredmények

A nyárinál magasabb szinten kezdte a felkészülést a Videoton

vidi.hu
A labdarúgó OTP Bank Liga listavezetőjének norvég vezetőedzője, Henning Berg a csapat dubaji edzőtáborában nyilatkozott klubja honlapjának, ebből a beszélgetésből vettünk át részleteket.

„Harminc éve még előfordult, hogy hetekig csak futottak a játékosok a téli felkészülés alatt, ma már ennél összetettebb a bajnoki szünet edzésprogramja- nyilatkozta a vidi.hu-nak Henning Berg. – A játékosok most jobb állapotban vannak, mint a nyári kezdésnél, így magasabb szinten tudjuk kezdeni a munkát, mint júniusban. Az évet különböző felmérésekkel kezdtük, pontosan láttuk, hogy milyenek az értékek – rendben van minden. Itt, Dubajban a szó szoros értelmében edzőtábort tartunk, Spanyolországban már több mérkőzést is játszunk majd. Ez nem azt jelenti, hogy most kizárólag erőnléti felkészülés zajlik, jó állapotban vagyunk, nincs szükség arra, hogy három hétig csak fussanak a játékosok, ez harminc éve volt divat. Persze dolgozunk sokat ezen is, de jut idő és energia a futball-specifikus dolgokra és az egyéni felkészítésre is.“

A csapat felkészülése mellett a Dél-Koreába távozó Feczesin Róbertről is megkérdezték Berget, aki ezt mondta a csatárról: „Róbertnek nagy szerepe volt a csapat fejlődésében. Ő maga is sokat lépett előre, nyáron talán nem a legjobb formában kezdte a felkészülést, nem szerzett olyan sok gólt a 2015/2016-os szezonban, de az elmúlt fél évben nagyon jól mozgott, veszélyesebb lett a tizenhatoson belül és remekül megértette magát a csapattársaival. Tudom, hogy nem kezdett minden meccsen, de majdnem mindig lehetőséget kapott, ezzel pedig jellemzően élt is. Jól kezelte a versenyhelyzetet és biztosan élvezte, hogy ilyen eredményesen játszik. Szerettük volna, ha marad a szerződése lejárta után is, de máshonnan is volt ajánlata és a távozás mellett döntött.“

A Videoton szerdán 17 órakor a szentpétervári Zenit ellen lép pályára.

További tartalmak

Kapcsolódó hírek

Gólokat kell igazolnia a Gyirmótnak
A labdarúgó OTP Bank Liga utolsó helyén telelő Gyirmót a másodosztályú Dorog ellen játszotta le első téli felkészülési mérkőzését. A találkozó után Urbányi István az M4 Sportnak elmondta, mire lesz szükségük tavasszal a bennmaradáshoz. Az alábbi videóra kattintva megnézheti az edzőmeccs góljait, valamint a gyirmóti vezetőedző nyilatkozatát is meghallgathatják.
Magyar futball
Gera ollózásával kezdte az edzőmeccseket a Fradi
A labdarúgó OTP Bank Ligában címvédő FTC szurkolói gólesőnek és az új játékosok bemutatkozásának is örülhettek az első téli felkészülési mérkőzésen. Az alábbi videóra kattintva megnézheti Gera Zoltán látványos mozdulatát, és meghallgathatják a mesterhármassal bemutatkozó Bognár István, valamint a német vezetőedző, Thomas Doll nyilatkozatát.
Magyar futball
A felújítás után sem alkalmas az Újpest stadionja az élvonalra
Egyelőre úgy néz ki, hiába újították fel a Szusza Ferenc Stadiont, az Újpest FC így sem fogadhatja saját pályáján az ellenfeleit az OTP Bank Liga tavaszi folytatásán. A hatóságok szemléje után az MLSZ hiánypótlásra szólította fel a klubot, azaz nincs minden veszve, de a látottak alapján nem hitelesítheti a létesítményt.
Magyar futball
Újabb csatár az MTK-nál
Ukrán játékossal erősített az OTP Bank Ligában kieső helyen telelő MTK Budapest labdarúgócsapata.
Magyar futball
Nem jöttek be az OTP Bank Liga edzőváltásai
A labdarúgó OTP Bank Liga 2016/17-es szezonjához köthető edzőváltások közül eddig csupán az éllovas Videotonnál lehetnek elégedettek. Megnéztük, melyik csapatnál hogy sült el az edzőváltás.
Magyar futball