Musorujsag
Élő Eredmények

Dr. Csernus laza tudatosságra nevelné a kéziseket

m4sport.hu
Csernus Imre szerint a tudatosságot, méghozzá a "laza tudatosságot" kell elsajátítania a magyar férfi kézilabda-válogatottnak.

A franciaországi világbajnokságon szereplő csapat mellett dolgozó pszichiáter az M4 Sportnak nyilatkozva elmondta, a csapat korábbi mérkőzésein sokszor „szívjátékot” tapasztalt. „A szívjáték a hátulütője, hogy iszonyú lendület, majd elképesztő gyors kiégés. Tehát hullámhegyek, hullámvölgyek. Mondtam, hogy ennek a megoldása a tudatosság, és ha tudatosságot még tovább fejlesztjük, akkor kialakulhat egy úgynevezett laza tudatosság.”

A szakember szerint a laza tudatosság azt jelenti, ha az ember felkészül arra, hogy az életben fájdalmas és örömteli dolgok is bekövetkezhetnek. „Teljesen mindegy, hogy mi, és mindkettőt megfelelő gyorsasággal tudom kezelni. Akár sírni, akár nevetni, de a tudatossággal megváltozik minden.”

Csernus Imre hozzátette, a laza tudatosságnak köszönhetően a játékosok egyrészt kevésbé lesznek fáradtak, másrészt nem fognak összeroppanni többgólos hátrányban sem. „Nem is roppantak össze a németek ellen, miközben volt egy nagyon nagy trauma, a Laci kiválása a 15. percnél. Vagy a három-négy gólos vezetést annyira szokatlan volt megélni nekik a horvátok ellen, hogy nem tudták megfelelően kezelni, és ott nem jött össze ennek a megtartása.”

Nagy László kiválásáról a pszichiáter úgy véli, az a csapatnak nem okoz problémát, „mivel a csapat nem a Nagy Laci és fordítva sem, hanem a csapat tizenhat olyan embernek a társasága, akik bátrak beszélni önmagukról egymás előtt.”

Az interjúért kattintson a lejátszóra!

A felvételeket a Sport TV engedélyével használtuk

További tartalmak

Kapcsolódó hírek

Kim Rasmussen: "Kifejezetten a taktikát szeretnénk építeni és csiszolni
Mialatt zajlik a franciaországi férfi vb, Kim Rasmussen a női válogatott szövetségi kapitánya kétnapos edzőtábort szervez Tatabányán, melyen már az Európa-bajnokságról sérülés miatt kimaradó, Tomori Zsuzsanna, Szucsánszki Zita és Kovacsics Anikó is teljes értékű munkát végez. A dán szakember nagyon örül neki, hogy két nap alatt négy edzést is levezényelhet a csapatnak, akik szerinte remek állapotban vannak, de Európához képest még így is le vannak maradva. Az alábbi videóból kiderült, hogy Szucsánszki Zita szerint mi legfontosabb feladata a válogatottnak, Kim Rasmussen nyilatkozatából megtudhatják, mire helyezi a fő hangsúlyt a négy tréningen, másik visszatérőnk Tomori Zsuzsanna pedig beszélt sérüléséről és jelenlegi állapotáról is.
Kézilabda
Fazekas Nándor: „Mindig a legfontosabb mérkőzések a legnehezebbek”
Két szoros mérkőzésen elszenvedett vereséggel kezdte szereplését a franciaországi világbajnokságon a magyar férfi kézilabda-válogatott, ám Javier Sabaté együttese még könnyen továbbjuthat csoportjából, amennyiben a következő három, papíron könnyebnek tűnő találkozóját hozni tudja. A csapat kapusa, Fazekas Nándor az M1 riporterével beszélgetett az eddig látottakról és a várható folytatásról.
Kézilabda