Musorujsag
Élő Eredmények

Kameruni válogatottal és a Vasasból erősített a Loki

dvsc.hu/vasasfc.hu
Eddig csak távozókról érkezett hír a DVSC labdarúgócsapatának háza tájáról, azonban most két új játékossal bővült a keret.

Korábban beszámoltunk már róla, hogy a korábbi csapatkapitány Szakály Pétertől és további négy társától a szakmai stáb döntése nyomán elköszöntek Debrecenben, majd Mészáros Karol is távozott.

Az első téli igazolásként a négy évre aláíró Justin Mengolót jelentette be hivatalos honlapján az OTP Bank Ligában csupán tizedik helyen álló klub. A 23 éves, kétszeres kameruni válogatott szélső a hét elején érkezett próbajátékra, és teljesítménye meggyőzőnek bizonyult.

Legutóbb a Levszki Szófia együttesében futballozott, ahol hét mérkőzésen lépett pályára. A 2014/2015-ös szezonban a kolozsvári Universitateánál töltötte. Korábban pedig Cipruson, az FC Omoniánál és a Nea Szalamisznál fordult meg.

 

A tavasszal a DVSC-nél játszik a Vasassal egyébként 2019. június 30-ig hosszabbító jobbhátvéd, Osváth Attila is. Az angyalföldi együttes honlapjának nyilatkozva a játékos elmondta, szeretne még a piros-kékeknél bizonyítani, de a több játéklehetőség miatt a kölcsönadás volt számára jelenleg a legjobb döntés.

A 2014-es U20-as világbajnokságon résztvevő Osváth hosszú sérüléséből felépülve az ősszel mindössze három bajnokin, összesen 85 percet töltött pályán.

További tartalmak