Musorujsag
Élő Eredmények

Kleinheisler csapattársa is a Fradiban folytatja

fradi.hu
A Ferencvárost erősíti a német első osztályú Werder Bremen-ből érkező német balhátvéd, Janek Sternberg.

Janek Sternberg 1992. október 19-én született Bad Segebergben. Ifjúsági éveit a Leezener SC-nél, az SV Eichedenél, valamint a Hamburger SV-nél töltötte. Négy mérkőzés erejéig megfordult a német utánpótlás-válogatottban is.

Első felnőtt klubja a Hamburger SV második csapata volt, ahol 66 mérkőzésen szerepelt, ráadásul három gólt is szerzett. 2011 és 2013 közt felkerült a Hamburger SV első számú csapatába, ám onnan továbbállt a Werder Bremenbe, ahol először szintén a második csapatban bizonyíthatott. Egy év alatt 47 mérkőzésen lépett pályára, 2014-ben pedig felkerült a brémaiak első keretébe, ahol azóta 23 mérkőzésen kapott szerepet. Első mérkőzését a Werderben a Paderborn ellen játszotta 2014 novemberében. Csapata 4-0-ra nyert, Sternberg pedig végigjátszotta a mérkőzést. Ebben a szezonban kétszer lépett pályára a Bréma színeiben.

Janek Sternberg Fotó: Reuters Janek Sternberg 2014 óta erősítette a brémaiek első csapatát. Fotó: Reuters

További tartalmak