Musorujsag
Élő Eredmények

Hogy soha ne feledjük – átadták a Bianchi utcát

Twitter
Hétfőn ünnepélyesen átadták a Jules Bianchiról elnevezett utcát az egykori versenyző szülővárosában.

„Soha nem feledünk” – írta keresztfiú, a barát, Charles Leclerc Jules Bianchira utalva közösségi oldalán a hétfői ceremónia után. Az egykori versenyző szülővárosa, Nizza tudniillik tett arról, hogy F1-es versenyzőjét soha ne feledjük: ma ünnepélyes keretek között adták át a Jules Bianchiról elnevezett utcát a dél-franciaországi városban.

A Marussia volt versenyzőjének tiszteletére egy emléktáblát is felállítottak, rajta az egymáshoz sokkolóan közeli két számmal: 1989-2015. Az eddig Sapin néven ismert kis utcát, mely a helyi futballcsapat, az Olympique Nice stadionja mellett fut, az átadás alkalmából a tehetség mosolygós képeivel díszítették fel.

Jules Bianchinak mindössze két szezon és 34 verseny jutott az F1-ben. A 2014-es Japán Nagydíjon történt balesete következtében elszenvedett súlyos sérüléseibe 2015 júliusában halt. Mindössze 25 évet élt. De ennyi is elegendő volt ahhoz, hogy emlékét örökre őrizzük. Ahogy teszi azt mostantól e kis utcácska is.

További tartalmak