Musorujsag
Élő Eredmények

A Mercedes mégsem akadályozza Lowe munkába állását?

Auto Motor und Sport
Továbbra sem hivatalos, hogy Paddy Lowe a Williamsnél folytatja. Állítólag még nem sikerült megállapodnia leendő csapatával.
Paddy Lowe (Fotó: Moy / XPB Images) Paddy Lowe (Fotó: Moy / XPB Images)

Már decemberben kiszivárgott Paddy Lowe Mercedestől való távozásának híre, a szakember január elején aztán hivatalosan is elhagyta a bajnokcsapatot. Azóta viszont nincs hír arról, hol folytatja pályafutását. A korábbi pletykák még arról szóltak, a Mercedes kényszerpihenőre kötelezte őt, így még hónapokig nem csatlakozhat a Williamshez. Az Auto Motor und Sport azonban úgy tudja, más akadálya lehet annak, hogy még nem jelentették be Grove-ban az érkezését.

Szerintük a feleknek még nem sikerült megállapodniuk arról, Lowe pontosan milyen szerepet kapjon. A Williams Pat Symonds távozása után technikai igazgatót keres, ám a hírek szerint a brit ennél komolyabb beosztást szeretne: a csapatfőnöki posztra vágyik, mely jelenleg az alapító Frank Williams lányáé, Claire-é.

A német lap úgy tudja, a Force India nemrég aggályát fejezte ki annak kapcsán, hogy Lowe akár a vártnál hamarabb is munkába állhat riválisánál, ezért panaszt tett az FIA-nál. Mivel 2015-ben sok vita folyt arról, hogy a Haas számos szakembert szerződtetett felkészülése idejére a Ferraritól, hogy aztán a munkájuk elvégzése után vissza is engedje őket Maranellóba, a szövetség korlátozni igyekezett a csapatváltásokat. Megszabta például, hogy a technikai igazgatóknak egy-, a főtervezőknek vagy aerodinamikai vezetőknek pedig féléves kényszerpihenőt kell tartaniuk, mielőtt munkába állnak valahol máshol. A Force India erre hivatkozva értetlenkedett.

Csakhogy mint kiderült, e szabályból végül sosem lett gyakorlat, mivel a munkába állás tilalma komoly jogi problémákkal szembesítette volna az FIA-t, amely inkább elállt a mérnökcserék korlátozásától.

Jelenleg tehát az érintett csapatokra bízzák, kit mikor és milyen feltételek mellett engednek el. A német lap szerint Lowe útjába a Mercedes márpedig semmiféle akadályt nem gördített, s ebből következtetnek arra, hogy szerződtetésének bejelentése a Williams miatt késik. Más kérdés, hogy a bajnokcsapat közleményében még azt írta, Lowe kényszerpihenőjét kezdi meg.

Ami az ő utódját illeti, James Allisont várhatóan szintén nem láthatjuk még egy ideig a Mercedes egyenruhájában. Esetében a Ferrari élt a kényszerszünet jogával, így ő legkorábban márciusban térhet vissza a munkába.

További tartalmak