Musorujsag
Élő Eredmények

Gutiérrez elismerte, túl magabiztos volt

Autosport
A rajtrácsról ismét kiszoruló Esteban Gutiérrez elismeri, a 2016-os szezon végén túlságosan magabiztos volt, hiszen úgy érezte, kap még lehetőséget a királykategóriában, addigra pedig, mire rájött, nincs esélye, egyetlen szabad ülés sem maradt.
Esteban Gutiérrez (Fotó: Batchelor / XPB Images) Esteban Gutiérrez (Fotó: Batchelor / XPB Images)

Mielőtt a Haas-istálló megvált tőle, a fiatal mexikói a nyilvánosság előtt is meglehetősen magabiztosan nyilatkozott, kijelentve, 2017-ben is ott lesz a Forma–1-es rajtrácson. Végül azonban nem maradtak lehetőségei, csapata Kevin Magnussent igazolta a helyére, a Manor pedig – amivel szintén szóba hozták – csődöt jelentett az új szezon kezdete előtt.

Gutiérrez 2016 végén igazságtalannak nevezte a Haas döntését, ami továbbra sem „teljesen egyértelmű” számára, pedig azóta már beszélt róla korábbi főnökével, Günther Steinerrel. Ennek ellenére elismeri, hiba volt biztosra venni, hogy idén lesz versenyzői ülése. „Az időzítés általában nem volt túl jó azokban az években, amiket az F1-ben töltöttem. Ráadásul túl magabiztos voltam, szóval eléggé nehéz helyzetbe kerültem” – nyilatkozta az Autosportnak.

Esteban Gutiérrez  (Fotó: Xpbimages.com) Esteban Gutiérrez (Fotó: Xpbimages.com)

„Sok ember rengeteg energiát fektetett abba, hogy ez a csapat létrejöjjön. Nehéz volt teljes csomagot összerakni mindkét autó számára. Az enyémmel nagyon lassan indultak be a dolgok a szezon elején – eléggé következetlen volt. Ez kommunikációs zavarhoz vezetett a csapaton belül az akkori helyzettel, és azzal kapcsolatban, miért történnek bizonyos dolgok” – magyarázta.

„Szerintem nem sikerült mindent tökéletesen megértenünk. Az én hibám az volt, hogy túlságosan magabiztos voltam ezekkel a dolgokkal kapcsolatban. Főként csak azokra az emberekre összpontosítottam, akik ebben a szakaszban közvetlenül mellettem voltak. Nem végeztek rossz munkát, de volt egy kis zavarodottság, és én túl nagy hangsúlyt fektettem az eredményekre. Ez elvett némi időt, és mire elhatároztam, hogy jobban körbenézek, már késő volt” – ismerte el.

Ami a 2017-es évet illeti, Gutiérrez részt vesz hazája Forma–E futamán, és jó esélye van arra, hogy több versenyt is teljesítsen a szériában. Eközben tárgyal az egyik Forma–1-es élcsapattal egy tesztpilótai állásról, a Haas versenyzői ülésének elvesztése miatt érzett csalódáson pedig már túltette magát. „Még mindig hálával tartozom nekik. Még most sem teljesen tiszta, hogyan alakultak így a dolgok, de ez már a múlt. Nem bántam meg, hogy így alakultak a dolgaim, most már tudom, hogyan intézem őket. Ez egy tapasztalat a jövőre nézve” – zárta gondolatát.

Esteban Gutiérrez (Fotó: Charniaux / XPB Images) Esteban Gutiérrez (Fotó: Charniaux / XPB Images)

További tartalmak