Musorujsag
Élő Eredmények

Piros Zsombor nagy bajban volt a döntő szettben

m4sport.hu
A finálé döntő szettjében elkezdett görcsölni a keze Piros Zsombornak, aki szombaton megnyerte a juniorok versenyét a melbourne-i ausztrál nyílt teniszbajnokságon.

„Óriási bajban voltam a döntő szettben, mert elkezdett görcsölni a kezem és én azt hittem, hogy az a meccs végét jelentheti nekem. Alig volt már szerintem három-négy percem, amíg bírtam volna. Azért is örültem neki ennyire, mert egy hajszálon múlt az egész” – nyilatkozta a 17 éves teniszező az M4 Sportnak.

Piros Zsombor hozzátette, a mostani Australian Openen mindent úgy csinált, mint a nagyok. „A pihenés az első a meccs után, és mindent a teniszért tettem most, de tényleg mindent. Meccs után nagyon kicsi idő maradt a haverokkal meg a barátokkal beszélgetni meg hülyéskedni kicsit. Nagyon jól ment a játék és közel egy óra altt be tudtam fejezni szinte az összes mérkőzésemet az elődöntőig. Energiatakarékosan tudtam játszani szerencsére, és azok az energiák, amiket ott pihentettem, ki tudtak jönni az elődöntőben és a döntőben is.”

A döntőben az izraeli Isai Oliel ellen szetthátrányból jött vissza és megnyerte a mérkőzést. „Amikor ledőltem és becsuktam a szememet, az eddigi összes munkám beugrott, amit a teniszért tettem. Egy nagyon fontos dolog, ami elengedhetetlen, az az alázat, ami nagyon sok embernek nincs meg, és én úgy gondolom, hogy nekem megvan és nem szeretném ezt elveszíteni.”

További tartalmak

Kapcsolódó hírek

Toni Nadal is gratulált Piros Zsombornak
Toni Nadal, Rafael nagybátyja és edzője is gratulált Piros Zsombornak, aki szombaton megnyerte a juniorok versenyét a melbourne-i ausztrál nyílt teniszbajnokságon.
Tenisz
Piros Zsombor a Davis Kupa-csapattal tart
A hétvége leghangosabb magyar sikere volt Piros Zsombor győzelme az Australian Open junior versenyében. Amint Köves Gábor, a férfi teniszválogatott szövetségi kapitánya elmondta, felnőtt szinten is számolnak a játékossal, aki már elutazik a Davis Kupa-csapat hétvégi, szlovákiai mérkőzésére. A szakember a világszerte óriási érdeklődéssel kísért Federer-Nadal összecsapásról is kifejtette a véleményét az M4 hétfői, Sportreggeli című műsorában.
Tenisz
Piros Zsombor: „Soha semmivel nem szabad megelégedni”
„A döntő szettben végig ott volt a fejemben, hogy ez életem lehetősége” – nyilatkozta a Liszt Ferenc repülőtéren a vasárnap délelőtt hazatérő friss junior Australian Open-győztes Piros Zsombor, aki saját bevallása szerint mentális fejlődésének köszönheti a címet. Megelégedettség azonban nincsen benne, hiszen tudja, hogy még rengeteget kell fejlődnie.
Tenisz
Piros Zsombor: "El sem hiszem, hogy nyertem"
Hitetlenkedve nyilatkozott az Origónak Piros Zsombor, azok után, hogy megnyerte a junior férfiversenyt az Autralian Openen, Az ifjú teniszező szetthátrányból fordította a maga javára a finálét, amiben a közönség is érőt adott neki.
Tenisz
Piros Zsombor az Australian Open bajnoka
Piros Zsombor nyerte meg a juniorok versenyét a melbourne-i ausztrál nyílt teniszbajnokságon. A szombati döntőben 4:6, 6:4, 6:3-ra legyőzte az izraeli Isai Olielt.
Tenisz