Fontos két pontot szerzett női válogatottunk

Remek játékkal, 7-2-re győzte le a magyar női floorball-válogatott a házigazda spanyolokat a madridi vb-selejtezőtornán.

A várakozásoknak megfelelően kapkodósan kezdődött a mérkőzés, melyen a 8. percben a hazai gárda szerzett vezetést, azonban mindössze másfél percet kellett várni a magyar csapat válaszára, Huszár Ágnes kezdte meg a gólgyártást. Fokozatosan vette át az irányítást a magyar válogatott, és további 3 gólt jegyzett még ebben a harmadban. A második játékrész első gólját is a spanyol együttes lőtte, de ebben a 20 percben is csak ennyi öröm jutott nekik, ugyanis a mérkőzés legjobbjának megválasztott Suszták Nóra villant kétszer, Vörös Rózsa kapuson pedig többször nem talált fogást a hazai alakulat. Olyannyira nem, hogy az utolsó harmadban gólig sem jutott el Spanyolország, emberelőnyös helyzeteiket sem tudták kihasználni, Karácsony Liza viszont megszerezte első gólját a tornán, amellyel beállította a 7-2-es végeredményt.

"Fontos lépést tettünk a továbbjutás felé, de nem örülhetünk felszabadultan, hiszen holnap egy nagyon nehéz mérkőzés vár ránk Lettország ellen. Maximális dicséretet érdemelnek a lányok, mindent megtettek a pályán, fegyelmezetten tartották magukat a megbeszéltekhez, ennek meg is lett az eredménye - méltatta csapatát Bak Norbert szövetségi kapitány. - Holnapig megpróbálnunk regenerálódni, és egy jó mérkőzést játszani."

Női floorball világbajnoki selejtező, Spanyolország:

Magyarország - Spanyolország 7-2

A magyar csapat gólszerzői: Suszták Nóra 3, Hotz Evelin, Huszár Ágnes, Karácsony Liza, Vértesi Nicole

Kiállítás: Farkasné Váradi Vivien 4 perc, Karácsony Liza 2 perc

A magyar csapat legjobb játékosa: Suszták Nóra

Győzelmével és 4 pontjával csoportja harmadik helyén áll, és továbbra is megvan az esélye arra, hogy kijusson a decemberi szlovákiai világbajnokságra. Utolsó, sorsdöntő összecsapását vasárnap 14:30-kor vívja a válogatott Lettország ellen.