Felőrölte a lett henger a magyar válogatottat

A magyar női floorball-válogatott 10-1-es vereséget szenvedett Lettországtól, így nem jutott ki a decemberi, szlovákiai világbajnokságra.

A női floorball-válogatott Lettország ellen játszotta utolsó, világbajnoki selejtezőjét. A lettek már a találkozó elején jelezték, hogy mindenképpen a két pont megszerzése a céljuk, ehhez tartva magukat a 4. percben vezetést is szereztek. Két perccel később Suszták Nóra egyenlített, azonban sajnos gólja a meccs egyetlen magyar találata volt, ugyanis többször nem sikerült bevenni a lettek kapuját. Az első játékrészben összesen három lett gól született, majd a második 20 percben is háromszor rezgett a magyar háló. Az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy 6. góljuk magyar játékosról pattant a kapuba, így azt öngólnak könyvelték el. Az selejtezőtorna utolsó harmadára 6-1-es lett vezetéssel álltak fel a csapatok. Mindent egy lapra feltéve támadott a magyar együttes, azonban nem sikerült gólt/gólokat szerezni. A lett válogatott 4-szer talált be, így 9-1-es győzelmével, csoportmásodikként, egyenes ágon jutott ki a világbajnokságra.

"Sajnos nem sikerült megvalósítani azt amit elterveztünk, az első harmad után próbáltunk javítani az eredményen, de ellenfelünk testi fölényét is kihasználva, ezt nem engedte. Nehezen tudtunk helyzeteket kialakítani, és az egy-egy elleni csatákat is elvesztettük. A sport már csak ilyen - összegzett Bak Norbert, szövetségi kapitány. - Én mindezek ellenére köszönöm a lányoknak az egész felkészülés elvégzett munkát, és természetesen a selejtezőn nyújtott teljesítményüket is."

Női floorball világbajnoki selejtező:

Lettország-Magyarország 10-1

A magyar csapat gólszerzője: Suszták Nóra

Kiállítás: Harmat Anna 2 perc

A magyar csapat legjobb játékosa: Kiss Dorina

A női floorball-válogatott csoportja harmadik helyén végzett, így nem jutott ki a 2017-es, pozsonyi világbajnokságra.