Musorujsag
Élő Eredmények

A profi gálával betartja a pápai ígéretet

m4sport.hu
A Felix Promotion szombati eseményéről nyilatkozott a szerdai Sportreggeliben Rácz Félix. A promóter az M4 Sport napindító műsorában kitért Kovács Zoltán WBO (Bokszvilágszervezet) Európa-bajnoki címvédésére és Szellő Imre újabb összecsapására is.

A beszélgetés során a pápai gála helyszínválasztásának oka is kiderült, valamint szóba került Harcsa Norbert és Pintye Szabolcs jövőbeli párharca, amely szóban már kezdetét vette.

Rácz Félix a szombati pápai gálával kapcsolatban többek között azt emelte ki, hogy a helyszínválasztásnál érzelmi és üzleti szempontok is közrejátszottak. Pápán 2002-ben rendezték meg a Felix Promotion egyik első rendezvényét, s tavaly nyár végén megígérte a helyieknek, hogy visszatérnek a városba. Az üzletember hozzátette, az év első rendezvényét mindig szereti olyan helyre vinni, ahol garantált a nagy nézőszám, s ez Pápán biztosított.

A gálán fellépők közül kiemelt figyelmet kap a Felix Promotion jelenlegi talán két legfontosabb alakja, Kovács Zoltán és Szellő Imre, akik egyaránt kemény ellenfeleket kaptak szombatra.

A cirkálósúlyú, 15 meccsén 15 győzelmet aratott Szellő amerikai riválisa, Garrett Wilson, aki Rácz elmondása szerint bokszolt már rengeteg nagyágyúval, s ellene kiderül, hogy a Boksz Világszervezet (WBO) nemzetközi bajnoka mire képes az élversenyzők után következő bokszolókkal, az „erős B-vel”.

Kovács Zoltán a gála főmeccsén védheti meg a WBO nagypehelysúlyú Eb-címét Nicola Cipolletta ellen. Az olaszról Rácz elárulta, több címmeccsen van már túl a profik között, s amatőrben is jónak számított, olasz válogatott volt, így mindenképpen nagy kihívás lesz Kovács számára.

Kovács és Szellő esetében is a cél, hogy eljussanak világbajnoki címmeccsig. Rácz ugyanakkor jelezte, semmiképpen sem akarják siettetni útjukat, nem utolsósorban azért, mert súlycsoportjaikban a WBO-nál igazi klasszisok birtokolják az övet, akikkel ugyan szerinte tudnának jó meccseket vívni a magyarok, de az esélyek egyértelműen a bajnokok mellett vannak.

A pápai gálát élőben közvetíti az M4 Sport.

Az alábbi videóra kattintva Rácz Félix és Kovács „Kokó” István teljes beszélgetését visszanézheti.

 

További tartalmak

Kapcsolódó hírek

Erdei Zsolt: változtatni kell, nincs más választás!
Erdei Zsolt karrierje lezárása után is a sportágban dolgozik, a Madárfészek Akadémia vezetőjeként büszke lehet tanítványai sikerére, de egy még ennél is nagyobb, felelősségteljesebb feladatra vállalkozik: egy zászló alá állítani a magyar ökölvívást, a sportág sikeres jövőjének érdekében.
Ökölvívás
Balzsay Károly: új korszak jön el a magyar ökölvívásban
A magyar amatőr ökölvívás jövője érdekében szükség van a változásra. Arról, hogy a sportág szereplői is ezt szeretnék,a debreceni Bocskai István nemzetközi emlékversenyen helyszíni tudósítónknak köszönhetően mi magunk is meggyőződhettünk. ifjabb Balzsay Károly szövetségi kapitány az m4sport.hu-nak adott exkluzív nyilatkozatában beszélt a részletekről.
Ökölvívás
Rácz Félix: "Senki nem születik elnöknek"
Rácz Félix, a Felix Promotion tulajdonosa az M4 Sport7fő című műsorában úgy nyilatkozott, hogy Erdei Zsolt - aki<a href="https://www.m4sport.hu/2017/02/13/erdei-zsolt-valtoztatni-kell-nincs-mas-valasztas/"> hétfőn exluzív interjút adott az m4sport.hu-nak </a>- olyan személyiség, akit a boksztársadalom elfogad a Magyar Ökölvívó Szövetség elnöke, Csötönyi Sándor utódjának. A promóter a közelgő pápai gáláról is beszélt.
Ökölvívás
Csötönyi csak Erdeit fogadja el utódjául
Csötönyi Sándor csak akkor hajlandó lemondani a Magyar Ökölvívó Szakszövetség elnöki tisztségéről, ha Erdei Zsolt váltja a poszton. A MÖSZ első embere hétfő este arra a nyilatkozatra reagált, amelyet <a href="https://www.m4sport.hu/2017/02/13/erdei-zsolt-valtoztatni-kell-nincs-mas-valasztas/">Erdei Zsolt adott az m4sport.hu-nak</a>.
Ökölvívás
Pápán maradhat király a WBO magyar Európa-bajnoka
A Felix Promotion szombati évadnyitó bokszgálája Pápa városában kerül megrendezésre, ahol szorítóba lép a WBO nemzetközi bajnoka, a veretlen Szellő Imre, az este főmérkőzésén pedig Kovács Zoltán "Caramel" a WBO Europe övét védheti meg.
Ökölvívás
Minden egy helyen a Bocskairól
Cikkek, képek, videók, nyilatkozatok, máshol nem látható felvételek Debrecenből, a 61. Bocskai István nemzetközi ökölvívó emlékversenyről.
Ökölvívás
Bajnokok sora lép szorítóba a pápai bokszgálán
A Felix Promotion február 18-án, Pápán rendezi idei első élő televíziós bokszgáláját, melynek főmérkőzésén a WBO nagypehelysúlyú Európa-bajnoka, Kovács Zoltán teszi kockára trónját. Az összecsapást az M4 Sport és az m4sport.hu élőben közvetíti.
Ökölvívás