Musorujsag
Élő Eredmények

A fedettpályás Eb-re kvalifikálhatnak az atléták a hétvégi ob-n

MTI
A korábbiaknál nagyobb csapatot, akár 12-14 versenyzőt is nevezhet a Magyar Atlétikai Szövetség (MASZ) a március 3-5-én sorra kerülő belgrádi fedettpályás Európa-bajnokságra. A létszám a hétvégi országos bajnokság után válhat véglegessé.

Spiriev Attila szakmai igazgató az MTI-nek pénteken elmondta, a helyszín közelségét szeretnék kihasználni, valamint azt is, hogy számonként egy versenyző szint nélkül indítható. Az európai szövetség először határozott meg nevezési eredményeket a fedett Eb-re, ugyanakkor lehetőséget adott arra, hogy enélkül is lehessen nevezni egy atlétát számonként, ha nincs mellette szintes.

A válogatottból éremesélyes a címvédő és idén is jó formában versenyző súlylökő Márton Anita, valamint a 110 m gáton Eb-ezüstérmes Baji Balázs, aki csütörtökön országos csúcsot (7.54 mp) futott 60 m gáton.

Ugyancsak biztos a helye a csapatban a két többpróbázónak, az Eb-negyedik Krizsán Xéniának és az Eb-ötödik Zsivoczky-Farkas Györgyinek.

Több számban a hétvégi ob-n dől el, kiket indít a MASZ. A nevezési határidő február 23., ugyanakkor szintet 26-ig lehet teljesíteni.

Az ob szombaton 15 órakor, vasárnap pedig 13.30 órakor kezdődik a BOB (volt Syma) Csarnokban.

További tartalmak

Kapcsolódó hírek

Csúcsot döntött a magyar futó
Baji Balázs saját országos csúcsát megjavítva győzött 60 méter gáton a lengyelországi Lodzban rendezett nemzetközi fedettpályás atlétikai viadalon.
Atlétika
A lebukott orosz atléták megtartanák az érmeket
Az Orosz Atlétikai Szövetség (VFLA) felszólította a 2008-as és a 2012-es olimpiákon doppinggal lebukott sportolóit, hogy szolgáltassák vissza a Pekingben és Londonban szerzett érmeiket.
Atlétika
Kazi Tamás: „Nem szeretek fedettpályán versenyezni”
A többszörös magyar bajnok középtávfutó, Kazi Tamás óriási egyéni csúcsot futva a harmadik helyen végzett 1500 méteren, a spanyolországi Sabadellben megrendezett Miting Internacional de Catalunya fedett pályás atlétikai versenyen, ezzel pedig kvalifikálta magát a belgrádi Eb-re. A 31 éves atléta a hétfői Sportreggeliben beszélt arról, hogy új edzőjével nagyobb mennyiségű munkát végez, mint korábban, s bár nem nem kifejezetten fekszik neki a fedettpályás versenyzés, jelenleg a belgrádi kontinenstornára és a jövő évi berlini szabdtéri Eb-re koncentrál.
Atlétika
Ötpróba, egy egyéni csúcs
Krizsán Xénia győzött ötpróbában, míg Kemenes Ákos hétpróbában a hétvégén rendezett atlétikai összetett magyar bajnokságon.
Atlétika