Musorujsag
Élő Eredmények

"Nagy lesz az öldöklés" - Továbbra is a Final Four a cél Veszprémben

m4sport.hu
A Telekom Veszprém kézilabdacsapatát működtető gazdasági társaság vezérigazgatója szerint a Bajnokok Ligájában továbbra is a Final Fourba jutás a cél.

„A Veszprémnek ezzel a kerettel el kell jutnia a Final Fourba. Innentől már egy kicsit könnyebb a helyzet, sokkal többet játszunk itthon, könnyebb mérkőzéseket fogunk játszani. Azt gondolom, reális cél a harmadik-negyedik hely ebben a csoportban. Nyolc-tíz csapatnak reális esélye van a Final Fourba kerülni, nagy lesz érte az öldöklés” – mondta Kálomista Gábor az M1 Ma reggel című műsorában.

Mint arról korábban beszámoltunk, a Veszprém hazai pályán kikapott a Barcelonától, majd majd négy nap múlva – története során először – bravúros győzelmet aratott a Kiel vendégeként. „Ez egy nagyon jókor jött győzelem a Veszprém számára” – tette hozzá Kálomista Gábor, aki szerint a németországi siker titka az volt, hogy a társaság csapatként viselkedett. „Kezd elindulni a csapat azon az úton, amin tavaly hosszú ideig ment. Egymásért küzdenek, hajtanak a pályán, nem volt elveszett labda. Rendkívül fegyelmezetten és koncentráltan védekeztünk, a második félidő utolsó 15 percében talán két gólt kaptunk, ami egy egészen magas színvonalú védekezést feltételez. Azt gondolom, hogy a brutális szezon közepére kezd összeállni a csapat. Reméljük, innentől már csak fölfele van.”

Kálomista Gábor úgy véli, a csapatban még érezhető az őszi fáradtság, amit a három fronton – SEHA Liga, NB I., Bajnokok Ligája – való helytállás okoz. „Irgalmatlan sok mérkőzést, tavaly 42-t játszott le ez a csapat, plusz a válogatott játékosok is lejátszottak hatot-nyolcat-tízet, tehát nagyon komoly terhelésen estek át. Most úgy gondoljuk, hogy tavaszra kicsit lazul ez a dolog, sok mérkőzésünk lesz, de ezek már más típusú mérkőzések. Döntőkre készülünk, bejutottunk a SEHA Liga Final Fourjába, Magyar Kupa-döntő lesz, aztán reméljük, hogy a BL Final Fourjába is el fogunk valahogy jutni.”

Az edzőváltással kapcsolatban a vezérigazgató elmondta, úgy volt korrekt, hogy már a szezon közben közölték Xavi Sabatéval, nem hosszabbítják meg a lejáró szerződését. „Xavi Sabaté szerződése lejárt, személy szerint nagyon nagyra tartom, a klub nagyon sokat köszönhet neki, de a vezetőség úgy döntött, hogy nem hosszabbít, hanem másik edzővel próbál egy másik csapatot építeni. Vele szemben is korrekt azt mondani, hogy a lejáró szerződésedet nem hosszabbítjuk meg, tud magának csapatot keresni, tudja tervezni a jövőjét. Nem hiszem, hogy ez egyedi eset lenne akármelyik sportágban, a kézilabdában főleg nem. Edzők jönnek-mennek, játékosok jönnek-mennek, ez ilyen.”

Iváncsik Gergő esetleges távozásáról Kálomista Gábor úgy nyilatkozott, nem szeretné, ha egy ilyen ikonikus játékos eltávolodna a Veszprémtől. „Tárgyalunk, de nem akarok ennek elébemenni, mert még van egy egyeztetés erről majd Vranjes mesterrel, hogy ő kivel és hogyan képzeli el a következő év játékoskeretét.”

A teljes interjúért kattintson a lejátszóra!

További tartalmak