Musorujsag
Élő Eredmények

Felemás BL

MTI
A Szolnok négygólos győzelmet aratott Berlinben a Spandau felett, míg az OSC otthon szenvedett vereséget az Olympiakosztól a férfi vízilabda Bajnokok Ligája hatodik fordulójában.

A görög csapat kezdte határozottabban a mérkőzést, az első negyedben négy gólt szerzett, miközben az újbudaiaknak ez csak egyszer sikerült. A következő szakaszban kiegyenlítetté vált a játék, majd a harmadik nyolc percben Zalánki és Gór-Nagy jóvoltából csak OSC-gól esett. A negyedik negyedből bő másfél perc telt el, amikor Bátori Bence 6-6-ra alakította az állást. Ezután viszont két görög találat jött, amire csak egy magyar válasz volt, noha az utolsó másodpercekben az OSC támadhatott.
A két csapat múlt keddi, athéni mérkőzését 7-4-re nyerték a görögök.

A Szolnok a második negyedben két góllal meglépett, a harmadikban viszont nem talált a kapuba, így a Spandau visszazárkózott. Ezzel azonban el is fáradt, a negyedik nyolc perc ugyanis magyar fölényt hozott: Varga Dénes, majd Aaron Younger kétszer volt eredményes, aztán Vámos Márton lőtt gólt, s csak 7-11-nél sikerült a németeknek eredményesen befejezni egy támadást. A négygólos különbség a végére Ugo Crousillat jóvoltából állt vissza.

A mai eredményekkel a tisza-parti csapat – pontazonossággal, rosszabb gólkülönbséggel – továbbra is a második helyen áll az A csoportban az Olympiakosz mögött, míg az újbudaiak a negyedik helyet foglalják el.

Férfi Bajnokok Ligája,
csoportkör, 6. forduló:
A csoport:
Spandau (német) – Szolnoki Dózsa-Közgép 8-12 (4-4, 1-3, 2-0, 1-5)
a magyar csapat gólszerzői:
Varga Dénes 3, Vámos 2, Younger 2, Gocic 1, Crousillat 1, Aleksic 1, Prlainovic 1, Kis 1

A-Híd OSC Újbuda – Olympiakosz (görög) 7-8 (1-4, 2-2, 2-0, 2-2)
a magyar csapat gólszerzői:
Zalánki 3, Brguljan 1, Bátori 1, Seman 1, Gór-Nagy 1

A csoport állása: 1. Olympiakosz 16 pont (54-28), 2. Szolnok 16 (65-41), 3. Brescia (olasz) 10, 4. OSC Újbuda 7, 5. Spandau 3, 6. Nice (francia) 0

Később:
B csoport:
ZF-Eger – Barceloneta (spanyol) 20.30

Mivel a Szolnok – rendezőként – alanyi jogon továbbjutó, rajta kívül az A csoportból két csapat válik a Final Six tagjává, míg a B-ből a legjobb három lehet majd ott a hatcsapatos fináléban, amelynek május 25. és 27. között Budapest ad otthont.

További tartalmak

Kapcsolódó hírek

Húszéves átkot tört meg a Ferencváros
A Ferencváros a férfi vízilabda Eurokupa elődöntőjének szombati visszavágóján szenzációs zárónegyedbeli, illetve kapusa, Vogel Soma nagyszerű teljesítményének köszönhetően 6-4-re legyőzte a montenegrói Jadran Carine együttesét, ezzel 17-16-os összesítéssel bejutott a fináléba.
Vízilabda
Török Béla: „Komolyabban kellett venni sok mindent”
Második helyen végzett a hétvégén zajló Volvo Kupán a magyar férfi vízilabda-válogatott, miután Szlovákiát és Horvátországot legyőzte, ám Montenegróval szemben alulmaradt. A Tüskecsarnokban rendezett viadal volt Märcz Tamás szövetségi kapitány első hivatalos tornája, melyen több fiatal tehetség is lehetőség kapott a bizonyításra. A nemzeti csapatba több éves kihagyás után visszatérő BVSC-játékos, Török Béla a Sportreggeliben osztotta meg személyes tapasztalatait.
Vízilabda
Ötgólos hátrányból fordítva győztek a magyar pólósok
A magyar válogatott az első negyedben összeszedett ötgólos hátrányát ledolgozva 9-7-re legyőzte az olimpiai ezüstérmes horvát csapatot a 11. Volvo Kupáért kiírt férfi vízilabdatorna vasárnapi zárómérkőzésén a Tüskecsarnok uszodájában, ezzel a második helyen zárt.
Vízilabda