Musorujsag
Élő Eredmények

Otthon kapott ki az MTK

MTI
A Budapest Honvéd szombaton 2-1-re győzött az MTK Budapest vendégeként a labdarúgó OTP Bank Liga 20. fordulójában.

Nem kezdődött nagy iramban a találkozó, az első kaput eltaláló lövésre több mint negyedórát kellett várni. A későbbiekben sem forogtak igazán veszélyben a kapuk, de a Honvéd valamivel veszélyesebben futballozott az első félidőben.

A folytatásban a dobogós helyért harcoló kispestiek hamar vezetést szereztek az olasz Davide Lanzafame találatával, de a bennmaradásért küzdő MTK az egykori honvédos Torghelle büntetőjével pár percen belül egyenlített. A gólváltást követően kissé elszabadultak az indulatok és éppen Torghelle jutott a kiállítás sorsára. Emberelőnyben a Honvéd nagy erőket mozgósított a győztes gól megszerzéséért, melyet szintén büntetőből ért el. A hajrában az emberhátrány ellenére beszorította ellenfelét az MTK, és helyzetei is voltak, de másodjára nem tudott egyenlíteni.

A kispestiek hét bajnoki találkozó óta veretlenek, míg a kék-fehérek hét meccse nyeretlenek az NB I-ben.

OTP Bank Liga, 20. forduló:
MTK Budapest-Budapest Honvéd 1-2 (0-0)

Új Hidegkuti Nándor Stadion, 2760 néző, v.: Pintér
Gólszerzők: Torghelle (60., 11-esből), illetve Lanzafame (49.), Eppel (78., 11-esből)
Piros lap: Torghelle (66.)
Sárga lap: Poór (37.), Ramos (86.), illetve Koszta (45+1.)

MTK Budapest: Petkovic – Baki, Poór, Vass, Vadnai – Borbély (Kolomojec, a szünetben), Katona, Vogyicska, Kanta – Torghelle, Ramos

Budapest Honvéd: Gróf – King, Lovric, Bobál (Kabangu, 75.), Laczkó – Gazdag, Kamber, Hidi – Eppel (Holender (83.), Koszta (Zsótér, 54.), Lanzafame

Array
(
    [replacement] => [galleryreference id="697113"]
    [shortcode] => 
		
		

    [title] => MTK-Honvéd
    [image] => https://cdn.cms.mtv.hu/wp-content/uploads/sites/10/2017/02/D__YT201702180241-1024x575.jpg
    [alignment] => aligncenter
)

További tartalmak

Kapcsolódó hírek

Hátrányból fordítva gálázott a Vidi
A Videoton hátrányból fordítva 5-1-re győzött a vendég Újpest ellen szombaton a felcsúti Pancho Arénában a labdarúgó OTP Bank Liga 20. fordulójában.
Magyar futball
A Vidi-támadó szíve megesett korábbi csapatán
Asmir Suljic még 2015 nyarán igazolt az Újpest csapatától a székesfehérváriakhoz, ám a 2017-es tavaszi nyitófordulóban alighanem felsejlettek régi emlékei, így a mérkőzés első félidejében, 1-0-ás vendégvezetésnél megkegyelmezett a lila-fehéreknek. A bosnyák támadó mentségére legyen mondva, hogy a második játékrészben azért betalált, hibája pedig még rosszindulattal sem nevezhető végzetesnek, miután csapata fölényes, 5-1-es diadalt aratott a fővárosiak ellen. A már-már komédiába illő jelenetsort az alábbi videóban tekintheti meg.
Magyar futball
Csak lesgól született Gyirmóton
A sereghajtó Gyirmót hazai pályán gól nélküli döntetlent játszott a Paks ellen az OTP Bank Liga 20. fordulójában. A Gyirmót sorozatban nyolc vereség után szerzett pontot az élvonalban, ugyanakkor már 372 perce gólképtelen.
Magyar futball
Az OTP Bank Liga elé: Videoton FC
Az OTP Bank Liga tavaszi rajtjához közeledve végigjárjuk az élvonalbeli csapatokat: hogyan változtak a keretek, hogyan zajlott a felkészülés, illetve megkérdezzük az illetékeseket, milyen elvárásokkal tekintenek a tavasz elé. Sorozatunkat a Videoton FC-vel zárjuk.
Magyar futball