Musorujsag
Élő Eredmények

Varga Dániel: "Játszani a legkönnyebb"

m4sport.hu
Az FTC olimpiai bajnok vízilabdázója csapata remekléséről és a saját teljesítményéről is nyilatkozott az M4 Sport napindító műsorában, a hétfői Sportreggeliben.

Varga elmondta, nagy fegyverténynek tartja az Eurokupa fináléjába jutást, és ha már ott vannak, akkor a Nagyvárad ellen sem állnának meg. A klasszis úgy érzi egyre nagyobb csapattá válik a Fradi, ennek pedig ő is a részese, és az is szeretne maradni, hiszen nyáron ezért írt alá három évre.

Varga Dániel nem kerülte meg a montenegrói ellenféllel szembeni elődöntő visszavágójára, illetve a pólólegenda, Faragó Tamás megjegyzésére vonatkozó kérdést sem.

A teljes beszélgetést az alábbi videóra kattintva hallgathatja meg.

További tartalmak

Kapcsolódó hírek

Megkoronázná ötéves munkáját a Fradi
Jók a Ferencváros esélyei a román Oradea ellen az április végén-május elején sorra kerülő, két mérkőzésből álló férfi vízilabda Eurokupa-döntőben - mondta a zöld-fehérek vezetőedzője az M1 aktuális csatorna vasárnap esti műsorában.
Vízilabda
Előzött az Eger
Az Eger egy góllal legyőzte a Barceloneta csapatát a férfi vízilabda Bajnokok Ligája hatodik fordulójában, ezzel a csoportban a negyedikről a harmadik helyre lépett előre.
Vízilabda
Felemás BL
A Szolnok négygólos győzelmet aratott Berlinben a Spandau felett, míg az OSC otthon szenvedett vereséget az Olympiakosztól a férfi vízilabda Bajnokok Ligája hatodik fordulójában.
Vízilabda
Fontos meccset nyert a Szeged
A Szeged simán, hét góllal győzött a Vasas otthonában az E.ON férfi vízilabda ob I 13. fordulójából elhalasztott és szombaton pótolt mérkőzésen.
Vízilabda
Húszéves átkot tört meg a Ferencváros
A Ferencváros a férfi vízilabda Eurokupa elődöntőjének szombati visszavágóján szenzációs zárónegyedbeli, illetve kapusa, Vogel Soma nagyszerű teljesítményének köszönhetően 6-4-re legyőzte a montenegrói Jadran Carine együttesét, ezzel 17-16-os összesítéssel bejutott a fináléba.
Vízilabda