Musorujsag
Élő Eredmények

Visszaszorítanák a diszkriminációt az orosz labdarúgásban

MTI
Az Orosz Labdarúgó Szövetség (RFSZ) a rasszizmus, és a diszkrimináció egyéb megnyilvánulásainak visszaszorításával bízta meg Alekszej Szmertyint, a válogatott korábbi csapatkapitányát.

„Minden erőmmel azon leszek, hogy megszűnjön a rasszizmus és a hátrányos megkülönböztetés országom labdarúgásában” – nyilatkozta kedden az RFSZ honlapján a Chelsea egykori középpályása.

Úgy fogalmazott, Oroszország az idei Konföderációs Kupa és a jövő évi világbajnokság házigazdájaként szeretne globálisan példát mutatni a tolerancia terén, a pályán belül és kívül.

Amikor 2015-ben a BBC felhívta a figyelmet az orosz futballban jellemzővé vált rasszista megnyilvánulásokra, a világbajnokság nagyköveteként is tevékenykedő Szmertyin bírálta a brit közszolgálati műsorszolgáltatót, sőt a jelenség létezését is határozottan cáfolta. Kijelentette, hogy néhány orosz szurkoló „csak a móka kedvéért” gúnyolódott banánnal a színes bőrű játékosokkal, a rasszista rigmusokat pedig nem személyes okok miatt énekelték, hanem azért, hogy meccs közben elvonják a futballisták figyelmét.

Szmertyin új feladatköre azért is felelősségteljes, mert a tavaly nyári Európa-bajnokság óta fokozott figyelem hárul az orosz drukkerekre, akik többször is botrány okoztak Franciaországban.

A FARE (Football Against Racism in Europe, Futball a rasszizmus ellen Európában) elnevezésű szervezet a 2012/13-as és a 2013/14-es idényben 83, a 2014/15-ös szezonban pedig 92 rasszista incidensről adott jelentést Oroszországban.

További tartalmak

Kapcsolódó hírek

Agyi károsodást okozhat a labdarúgás
Kutatási projektet kezdeményezett az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) a labdarúgás és a demencia közötti összefüggés vizsgálatára, és a kutatók kapcsolatot fedeztek fel a hosszabb távú agyi károsodás, valamint volt futballisták között. Ez megerősíti azokat az elképzeléseket, melyek szerint veszélyes az ütközés és a fejelés a pályán.
Külföldi futball
Pogba kontra Pogba
A "legpogbásabb" Európa Liga mérkőzést rendezték csütörtökön, a Manchester United-St. Etienne találkozón ugyanis két Pogba is pályára lépett. Persze nem csupán névazonosságról és véletlen egybeesésről van szó, a két fenegyerek történetesen egy testvérpárt alkot.
Külföldi futball