Musorujsag
Élő Eredmények

BL-meccs után rúgták ki a sikeredzőt

skysports.com
Az angol labdarúgó-bajnokságban címvédő Leicester City csütörtökön menesztette Claudio Ranieri vezetőedzőt.

Ranieri a negyedik olyan edző a Premier League bajnokcsapatainak edzői közül, aki a nem éri meg a következő szezon végét ugyanannál a csapatnál.

Az olasz szakember 2015 júliusa óta irányította a csapatot, amely hatalmas meglepetésre – a klub fennállása során először – az előző idényben megnyerte a Premier League-et.

A mostani szezonban a Bajnokok Ligájában eljutottak a nyolcaddöntőbe, és ott a szerdai első mérkőzésen mindössze egy góllal kaptak ki a Sevilla vendégeként, azonban a bajnokságban a kiesés elkerüléséért küzdenek, így a vezetőség úgy döntött, meneszti a szakembert, akit a nemzetközi szövetség (FIFA) szavazásán a tavalyi év legjobb edzőjének választottak.

„Amióta hét éve átvettük az irányítást, ez a legnehezebb döntés, amelyet meg kellett hoznunk, de az együttes hosszú távú érdekét kell néznünk” – nyilatkozta Aiyawatt Srivaddhanaprabha, a csapat thaiföldi alelnöke a klub hivatalos honlapján.

Az együttes felkészülését az új vezetőedző kinevezéséig az eddigi másodedző, Craig Shakespeare, valamint az eddig segédedzőként dolgozó Mike Stowell irányítja.

A bajnokságban 13 fordulóval a szezon vége előtt a Leicester mindössze a 17., egy ponttal megelőzve a már kiesőhelyen álló Hull Cityt.

További tartalmak