Musorujsag
Élő Eredmények

Győzött, de eladta előnyét az UVSE az Euroligában

MTI
Már hat góllal is vezetett, végül azonban csak eggyel nyert idehaza az UVSE a női vízilabda Euroliga negyeddöntőjének első mérkőzésén a Mataróval szemben, így kiélezett csata vár rá a március 11-i spanyolországi visszavágón.

Eredmény, Euroliga, negyeddöntő, 1. mérkőzés:

UVSE-Mataro (spanyol) 10-9 (5-3, 2-1, 2-0, 1-5)

a magyar csapat góldobói: Szücs 4, Czigány, Keszthelyi 2-2, Tóth, Csabai 1-1

A Hajós uszodában rendezett összecsapáson az elején két ízben is vezetett a vendégegyüttes (0-1, 1-2), ám a magyar bajnok és kupagyőztes, legutóbb Euroliga-ezüstérmes UVSE gyorsan rendezte a sorokat, és négyszer is bevéve az ellenfél kapuját, 5-2-ig meg sem állt. Később is uralta a játékot a vendéglátó gárda, amely a negyedik negyed elején már 10-4-gyel állt, innen vált aztán váratlanul izgalmassá a meccs. A Mataro tudniillik a tetemes hátránynál sem adta fel, visszazárkózott egészen 10-9-ig, így nyitva maradt a kérdés, melyikük jut be a legjobb négy közé.

korábban:

Dunaújvárosi Egyetem-Maarsk Graphics – Sabadell (spanyol) 9-12 (4-1, 0-2, 4-8, 1-1)

A párharcok győztesei az Euroliga négyes döntőjében, vesztesei pedig a LEN Kupa négyes döntőjében folytathatják szereplésüket.

További tartalmak

Kapcsolódó hírek

Csúnyán kikapott a Fradi Szolnokon
A Szolnok fölényes, 12 gólos győzelmet aratott a Ferencváros ellen a férfi vízilabda ob I középszakaszának szombati játéknapján, a felsőházban.
Vízilabda
Székely Bulcsú megfogadta, egyet soha nem mond: "Bezzeg a mi időnkben"
Természetesen nem azzal a céllal készítik fel a KSI utánpótláspólósait edzőik, hogy elnyerjék az Év műhelye elismerést, de mindenképp remek visszaigazolás az egyesületnek az elmúlt évek munkájára - mondta Székely Bulcsú, a sportiskola gyermekcsapatának trénere az M4 Sportreggeli vendégeként.
Vízilabda
Lenyűgözte a FINA-delegációt az új Duna Aréna
A Nemzetközi Úszó Szövetség (FINA) Budapesten tartózkodó küldöttsége, illetve a szervezet partnerei, szponzorai a nyári világbajnoksággal kapcsolatos szakmai és technikai értekezleteken túl meglátogatták a vb leendő helyszíneit, a többi közt a rekord idő alatt felépült Duna Arénát.
Sportok