Musorujsag
Élő Eredmények

Povetkin ezúttal nem úszta meg

MTI
A Boksz Világtanács (WBC) eltiltotta a doppingoláson ért orosz bokszolót, Alekszandr Povetkint, akire 250 ezer dolláros bírságot is kiszabott.

A volt világbajnok nehézsúlyú öklöző decemberben bukott meg, a kanadai Bermane Stiverne elleni, jekatyeringburgi mérkőzése előtt pár órával, már a mérlegelés után jelentették be, hogy a tesztje pozitív lett, doppingmintájában az izomerősítők közé tartozó tiltott szer, az osztarin nyomait mutatták ki.

Legutóbb legalább a mérlegelésig eljutott Alekszandr Povetkin, most egy évig eddig sem fog – fotó: MTI/EPA/Makszim Sipenkov

Az eltiltás csak a WBC-nél érvényes, Povetkin egy év után kérheti annak megszüntetését.

Az orosz bokszoló tavaly is lebukott, akkor meldoniummal, de akkor megúszta az eltiltást, mert azt mondta, 2015-ben abbahagyta a szívgyógyszer szedését, s a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) csak 2016. január 1-től tette tiltólistára a szert.

További tartalmak