Musorujsag
Élő Eredmények

Wenger üzent a távozásáért tüntető Arsenal-drukkereknek

m4sport.hu
Arsene Wenger azt állítja, egyelőre nem döntötte el, meghosszabbítja-e nyáron lejáró szerződését az Arsenalnál.

Az Ágyúsokat 1996 óta irányító francia mestertől egy sajtótájékoztatón kérdezték meg, mi a véleménye arról, hogy a drukkerek egy ideje a távozásáért tüntetnek. „Mit is mondjak erre? Húsz éve dolgozom keményen, hogy örömet szerezzek a szurkolóknak. Ha aztán ilyen meccseket elvesztünk, akkor érthető, hogy a drukkerek haragosak lesznek. Az embernek el kell tudnia fogadni a különböző véleményeket. Ettől eltekintve csak azt tudom mondani, hogy én minden nap mindent megteszek ezért a klubért.”

Arsene Wenger figyeli az Arsenal vergődését a Bayern elleni BL-nyolcaddöntőben – fotó: EPA/Andy Rain

A 67 éves tréner hozzátette, a rajongók tiltakozása természetesen befolyással lesz a jövőjét érintő döntésre, de „nem ez lesz a fő szempont”.

Wenger azt is közölte, hogy még nem született meg benne az elhatározás. „Most a teljes figyelmem a következő meccsre irányul.” Annyit azonban elárult, a játékosokkal azt legalább már közölte, hogy mikor fog dönteni.

Chips Keswick, az Arsenal elnöke csütörtökön kijelentette, a kellő időben, közös megegyezéssel fognak dönteni a vezetőedző sorsáról, és amint bármilyen megegyezés születik, arról tájékoztatni fogják a közvéleményt. „Tiszteletben tartjuk a szurkolók véleményét, de minden döntésünknél a csapat hosszú távú érdekeit tartjuk szem előtt” – mondta Keswick.

A szurkolók közül az elmúlt időszak eredménytelensége miatt egyre többen adtak hangot elégedetlenségüknek, és a mérkőzések közben felmutatott transzparenseken követelik a 67 éves francia edző távozását. Az Arsenal a Bayern Münchennel szemben kettős verséggel, 10-2-es összesítéssel maradt alul a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjében, az angol bajnokságban pedig – melyet legutóbb 2004-ben tudott megnyerni – jelenleg csak az ötödik helyen áll.

További tartalmak

Kapcsolódó hírek

Közös megegyezés Wenger-ügyben
Chips Keswick, az Arsenal labdarúgócsapatának elnöke kijelentette, a kellő időben, közös megegyezéssel fognak dönteni a vezetőedző, Arsene Wenger sorsáról.
Külföldi futball
Ancelotti szerint furcsa összecsapást hozott a londoni visszavágó
Carlo Ancelotti, a Bayern München és Arsene Wenger, az Arsenal vezetőedzője egyetértett abban, hogy a két csapat keddi, londoni Bajnokok Ligája-nyolcaddöntős visszavágóján a második félidő elején történt hazai kiállítás gyökeres fordulatot jelentett a végül 5-1-es vendégsikerrel zárult találkozón.
Bajnokok Ligája
Londonban is kivégzést tartott a Bayern
A Bayern München 5-1-re nyert az Arsenal vendégeként, így összesítésben 10-2-es összesítéssel jutott be a nyolc közé a Bajnokok Ligájában.
Bajnokok Ligája