Musorujsag
Élő Eredmények
 

A Monaco meglepetésre kiütötte a Cityt a BL-ből

Az előzetesen esélytelenebbnek tartott AS Monaco hazai pályán 3-1-re legyőzte a dúsgazdag Manchester Cityt, így a hercegségbeli együttes idegenben lőtt több góljának köszönhetően bejutott a Bajnokok Ligája negyeddöntőjébe.

Kis közjátékkal kezdődött a meccs, a játékosok ugyanis nem találták megfelelőnek a labdát. A cserelaszti viszont már jó viselkedett, s szófogadóan járt lábról-lábra az AS Monaco játékosai között, majd meglehetősen korán betáncolt a Manchester City kapujába: a 7. percben Fabinho ziccerénél még nagyot védett Willy Caballero, a 8-ban viszont Bernardo Silva beadását Kylian Mbappé közvetlen közelről lőtte a hálóba, azaz megkezdte a felzárkózást a fehér mezben játszó francia együttes (1-0).

Aki ezek után arra számított, hogy Guardiola csapata rálép a gázpedálra, meglepve szemlélhette a mérkőzést, ugyanis az első félidőben a hercegségbeliek voltak a királyok a pályán, teljesítményüket pedig a 29. percben újabb gól koronázta. Benjamin Mendy balról laposan középre tett labdáját Fabinho 10 méterről lőtte a kapuba (2-0). Összesítésben 5-5, de mivel az első meccsen három gólt is szerzett a Monaco, így játékosai abban a tudatban mehettek a félidei szünetre, hogy idegenben lőtt góljaiknak köszönhetően továbbjutásra állnak.

A második játékrészre felébredt Csipkerózsika-álmából a City, melynek játékában már benne volt a gól. A 65. percben Sergio Agüero a tizenhatoson belül találta magát szemben Danijel Subasiccsal, de a franciák kapusa védte az argentin ziccerét. A 71. percben viszont már tehetetlen volt a horvát hálóőr, aki Raheem Sterling lövését még védte, a lecsorgót viszont Leroy Sané közelről a léc alá vágta (2-1).

Sokáig azonban nem lelkendezhetett az angol csapat, mert a 77. percben Tiemoué Bakayoko egy szögletet követően Caballero kapujába fejelt (3-1), ezzel pedig kiejtette a BL-ből a Manchester Cityt.

 

Bajnokok Ligája, Nyolcaddöntő, visszavágó:

AS Monaco (francia)-Manchester City (angol) 3-1 (2-0); összesítésben 6-6

gólok: K. Mbappé (8.), Fabinho (29.), Bakayoko (77.); illetve Sané (71.)

Továbbjutott: az AS Monaco, idegenben lőtt több góljának köszönhetően.

 

A másik szerdai mérkőzésen:

Atlético Madrid (spanyol)-Bayer Leverkusen (német) 0-0

Továbbjutott: az Atlético Madrid, 4-2-es összesítéssel.