Musorujsag
Élő Eredmények

A Pirelli szakembere szerint is jó lehet a Ferrari

F1i
Noha a teszteredményekből ő sem akar jósolgatni, a Pirelli sportigazgatója, Mario Isola úgy érzi, a Ferrari megfelelően felkészült, és jól teljesíthet majd a 2017-es szezon során. A korábbi csapatvezető, Flavio Briatore más véleményen van…
Sebastian Vettel (Fotó: XPB) Sebastian Vettel (Fotó: XPB)

Az idei versenyévad egyik legnagyobb kérdése az, háromévnyi uralkodás után legyőzhető lesz-e a Mercedes gyári istállója. A tesztek előtt sokan a Red Bullt, a gyakorlások eredményeit látva viszont már inkább a Ferrarit tartják esélyesnek arra, hogy felérjen a címvédő szintjére. Bár jósolni – sokakhoz hasonlóan – ő sem akar, a vörösökre a Pirelli sportigazgatója is figyelni fog.

„Nem tudom pontosan, de szerintem egyértelmű, hogy a Ferrari jó formában van” – mondta az olasz szakember a Gazzetta dello Sportnak. „Igaz, hogy a teszteken általában nem derül ki minden, mégis úgy hiszem, Barcelonában láthattuk, kik lesznek erősek. Én személy szerint annak örülnék, ha bonyolultabb harc lenne a bajnoki címért. Ne csak a Ferrari harcoljon érte, hanem a Red Bull is, és egy külsős is, mint például a Williams” – tette hozzá a szakember.

Valtteri Bottas és Sebastian Vettel  (Fotó: xpbimages.com) Valtteri Bottas és Sebastian Vettel (Fotó: xpbimages.com)

Bár a napokban több hasonló nyilatkozatot is hallhattunk (például az ellenfelek is kiemelték, hogy a Ferrarival számolni kell), a korábbi Renault és Benetton-csapatvezető, Flavio Briatore nem hiszi, hogy a tesztek valós képet festenek az erőviszonyokról, és a Ferrari ennyire közel lehet a Mercedeshez.

„Nem osztom a Ferrarit övező optimizmust” – mondta a neves olasz bloggernek, Leo Turrininek. „Értem, hogy a barcelonai tesztek után ezt érzik, de nem hinném, hogy ezek az eredmények megbízhatóak. Nem tudom elképzelni, hogy a Mercedes hátrányba került, miután tavaly novemberben még akkora előnnyel bírt. Szerintem a németek titkolóznak. Kiegyeznék egy kiegyenlített bajnoksággal, melyben többen harcolnak a győzelemért” – folytatta.

Az erőviszonyok mellett az idén debütáló új autók is folyamatosan szóba kerülnek a Forma–1 világában. Nyilatkozata során Isola ezekről, valamint egy másik központi kérdésről, az „előzések problémájáról” is beszélt. „Az előző években az autók 4G-s erőhatást produkáltak, de most már 6-ra is képesek, szóval elmondhatjuk, hogy majdnem a vadászgépek szintjén vannak. A pilóták biztos elfáradnak a verseny végére, ami hibákhoz vezethet és lehetőséget nyithat a támadásra. Atartósabb gumikkal és a nagyobb leszorítóerővel kevesebb cserét látunk, és a pilóták is nehezebben követik majd egymást, de szeretném kiemelni a pozitívumot: az előzések valódibbak lesznek” – mondta.

Mario Isola (Fotó: XPB) Mario Isola (Fotó: XPB)

További tartalmak