Musorujsag
Élő Eredmények

Nem ezt szoktuk meg Mourinhótól: fontosabb az EL, mint a PL

MTI
José Mourinho, a Manchester United labdarúgócsapatának vezetőedzője az Európa Liga megnyerését fontosabbnak tartja, mint azt, hogy együttese a legjobb négy közé kerüljön a Premier League-ben.

„Ha választhatok, inkább az Európa Liga mellett teszem le a voksom, mint hogy negyedikek legyünk a bajnokságban. Ez egy trófea, presztízs, és azt jelenti, hogy játszhatnánk az Európai Szuperkupáért” – idézi a klub honlapja a 54 éves portugál szakvezetőt. Mourinho úgy véli, a hazai ellenfelek most már előnyben vannak abból a szempontból, hogy nem kell a nemzetközi porondon is helytállniuk. A Manchester United mellett ugyanis a bajnoki címvédő, ám jelenleg mindössze 15. Leicester City – amely nyolc közé jutott a BL-ben – az egyetlen állva maradt angol gárda az európai kupákban.

A PL-negyedik helyet elhomályosítja az EL-menetelés – fotó: EPA/PETER POWELL

A második számú európai kupasorozat trófeájának elhódítása automatikus BL-csoportkörös szereplést jelent, míg a pontvadászat negyedik helyének elérésével selejtezőt kellene vívniuk a Vörös Ördögöknek. A manchesteri csapat jelenleg ötödik a bajnokságban, s bár hátránya négy pont a negyedik helyezett Liverpoolhoz képest, két mérkőzéssel kevesebbet játszott nála.

„A Chelsea, a Tottenham, a Liverpool, az Arsenal vagy a Manchester City nem szerepel Európában, így csak heti egy meccsük van. Mi azonban úgy fogunk tovább harcolni, ahogy a Middlesbrough ellen is tettük” – hangsúlyozta Mourinho, együttese vasárnapi, idegenbeli 3-1-es sikerére utalva.

A Manchester az EL-negyeddöntőben a belga Anderlechttel találkozik.

További tartalmak

Kapcsolódó hírek

Háromhetes kihagyásra kényszerül a francia fenegyerek
Nincsenek jó napjai Paul Pogbának, a Manchester United középpályását az elmúlt időszakban számos kritika éri a hozzá fűzött remények eddigi mérsékelt beváltása miatt, ráadásul a csütörtöki, FC Rosztov elleni Európa Liga-mérkőzésen sérülés miatt le is kellett cserélni.
Külföldi futball
Ezért van padlón az angol foci
Az angol foci hívei az utóbbi évtizedekben már hozzászokhattak, hogy válogatott szinten rendre felsülnek a háromoroszlánosok a nemzetközi tornákon. Az viszont új lehet nekik, hogy már a klubfutball sem a régi. Európai szinten persze.
Bajnokok Ligája