Musorujsag
Élő Eredmények

Minden apró információra kíváncsi a kapitány

mlsz.hu
A magyar labdarúgó-válogatottnak két edzést vezénylet Bernd Storck kedden. A szakember elmondta, négy hónap kihagyás után nehéz egy szintre hozni a csapatot, ezért minden apró részletet átbeszél játékosaival.

A délutáni edzésen 15 játékos vett részt, és főként a támadásbefejezéseket gyakorolták, míg azok, akik korábban nagyobb terhelést kaptak vagy hétvégén játszottak, személyre szabott edzésmunkát végeztek a szálloda konditermében.

A csapat az Estádio Nacional stadionban edz (a korábbi nemzeti stadion), amelyet ma már kevesebbet használnak ugyan a csapatok, de a Portugál Kupa-döntőket a mai napig itt rendezik, a talaja pedig Priskin Tamás véleménye szerint pontosan ugyanolyan, mint a Puskás Stadioné volt.

A keretből minden játékos egészséges, ami azért is fontos, mert nem könnyű feladat négy hónap kihagyás után egy szintre hozni az összes játékost.

„Elégedett vagyok a ma elvégzett munkával. Főleg annak fényében, hogy hosszú ideig nem találkoztunk, és ilyen hosszú szünetet követően mindig nehezebb összerázni egy csapatot – fogalmazott Bernd Storck. – Emellett olyan játékosok is vannak, akik most vannak velünk először, az ő beilleszkedésüket is segíteni kell. Minden játékossal beszélgetek egy kicsit, hogy részletesen tudjam, kivel mi történt az utóbbi időszakban, mert ilyenkor minden apró információ hasznos lehet.”

A múlt hét végén még kisebb térdfájdalommal küzdő Fiola Attila az mlsz.hu-nak elmondta, hogy jelenleg szerencsére panaszmentes, de az egészségügyi stábtól preventív kezeléseket kap, hogy ez egész biztosan így is maradjon.

Az alábbi fotók a válogatott első, lisszaboni edzésén készültek:

 

További tartalmak

Kapcsolódó hírek

Storck: Bátran kell futballozni az Európa-bajnok ellen
Délelőtt még a teljes kerettel gyakorolt a portugálok elleni vb-selejtezőre készülő magyar labdarúgó-válogatott Lisszabonban, az esti edzésen azonban pihenőt kaptak a hétvégén még bajnokit játszó játékosok - árulta el Bernd Storck az M4 Sport helyszíni stábjának.
Magyar futball