Musorujsag
Élő Eredmények

Mérkőzést kell újrajátszani - így döntött a kéziszövetség

handballeger.hu
A Magyar Kézilabda Szövetség Versenybizottsága az Eger SBS Eszterházy–Orosházi FKSE-Linamar Ligakupa elődöntő első mérkőzésének (28–22) újrajátszását rendelte el, miután a viharsarkiak műhiba miatt benyújtott óvását jogosnak találta a grémium. A találkozót március 29-én ismétlik a Kemény Ferenc Sportcsarnokban.

„Az ominózus mérkőzésen az Eger SBS Eszterházy 11-es számú játékosa, Bajorhegyi Ádám a 40:51 percben négyperces időleges kiállítást kapott. Bár a mérkőzés jegyzőkönyvébe és a szövetségi képviselő jelentőlapjába is bekerült a büntetés, az eredményjelzőre csak a 2 perces kiállítás került fel. A 2 perc leteltét követően, de még a 4 perc leteltét megelőzően a játékos visszatért a pályára. A mérkőzés hivatalos személyei észlelték a hibát, ennek ellenére nem az előírt szabályok szerint jártak el. A Bizottság úgy ítélte meg, hogy a teljes eljárás során végig rendkívül sportszerű magatartást mutató Eger SBS Eszterházy vétlen a kialakult szituációban. A csapat edzője a videofelvétel tanulsága szerint kérte a versenybírót, a játékidő megszakítására, hogy tisztázhassák a kialakult helyzetet. Ennek ellenére a Bizottság megítélése szerint a mérkőzés hivatalos személyeinek hibája olyan szintű, hogy az összeegyeztethetetlen a vonatkozó szabályokkal.A Versenybizottság az NB I-es versenykiírás 11.2 pontjának valamint A kézilabdázás szabálykönyve Bajnoki Rendszabályok 12. szabály figyelembevételével járt el” – olvasható a Versenybizottság indoklásában.

A Magyar Kézilabda Szövetség a 2016-17-es szezonban elindította a Ligakupát, amely az európai kupasorozatokban nem szereplő NB I-es, valamint a sorozatba benevezni kívánó NB I/B-s férficsapatok számára biztosít versenyzési lehetőséget.

A megismételt találkozót március 29-én, szerdán 18 órától rendezik a Kemény Ferenc Sportcsarnokban.

További tartalmak