Musorujsag
Élő Eredmények

A portugálok kéme szerint győzhet a magyar válogatott

m4sport.hu | Szerző: Koczka Henrietta, Komjáti Kata, Mózes Bálint
Jelenleg a labdarúgó NB I-ben egyetlen portugál edző dolgozik, aki a Real Madrid szupersztárjának, Cristiano Ronaldónak is a trénere volt, így szombati vb-selejtező előtt az m4sport.hu kifaggatta az ellenfél kémjét.

Leonel Pontes, a Debrecen labdarúgó-csapatának vezetőedzője bízik a portugál válogatottban, de aggasztja, ha túlzottan magabiztosan lépnek pályára, szerinte akár a magyarok meg is verhetik Fernando Santos együttesét.

„Nagyon nehéz mérkőzés lesz ez, hiszen fontos a győzelem mindkét csapat számára. Természetesen nagy az elvárás a portugálokkal szemben hazai pályán, de ugyanezt érzem itt, Magyarországon is. A magyarok kapitánya, Storck azt mondta, a magyaroknak nincs mit veszíteniük, de ez nem igaz. Hasonló a helyzet a portugáloknál, akiknek jelenleg kilenc pontjuk van, tehát ez a három pont sorsdöntő mindkét nemzetnek, ráadásul Európa-bajnokként nagyobb az elvárás, a felelősség is a portugálokon. Mindent összevetve ez egy óriási csatának ígérkezik” – osztotta meg véleményét a 44 éves szakember, aki óva intette honfitársait.

„Elmondtam, hogy szerintem a magyarok nagyon veszélyesek is lehetnek egy-egy kontratámadásból. Láthattuk már az Európa-bajnokságon is, hogy nem szabad lebecsülni őket. Márpedig ez megeshet velünk, portugálokkal. Jellemző, hogy egy-egy nagyobb siker után, a válogatott túlzottan magabiztosan lép pályára és ha ez így lesz, a magyarok akár meg is verhetnek minket” – mondta Pontes, majd azt is elárulta, hogy szerinte kikre kell leginkább figyelni a magyaroknál.

„Holman Dávid az egyik legveszélyesebb magyar a jelenlegi keretben: nagyon jó képességei vannak, pillanatok alatt képes váratlan húzásokra. De idesorolnám még a Hoffenheim játékosát, Szalait és természetesen Dzsudzsák Balázs is, aki a tapasztalatával segíti a magyar csapatot” – jellemzett a Debrecennel alul teljesítő, de a klubvezetés bizalmát élvező tréner.

Pontes az m4Sport.hu stábjának beszélt Cristiano Ronaldóval való kapcsolatáról, és azt is elárulta, mennyien keresték Portugáliából és milyen információkkal szolgált nekik.

 

További tartalmak