Musorujsag
Élő Eredmények

Hová tüntette a Ferrari Räikkönent?

FIA
Hiába várták az újságírók csütörtökön, hogy föltehessék kérdéseiket Kimi Räikkönennek, a finn nem állt a rendelkezésükre. Maurizio Arrivabene indokolt…
Kimi Räikkönen (Fotó: XPB) Kimi Räikkönen (Fotó: XPB)

Az utóbbi pár évben nagy divat lett a Forma–1-ben arra panaszkodni, hogy a sportág nem tudja kellőképpen megszólítani a szurkolóit, s ez hozzájárult népszerűségvesztéséhez. Bernie Ecclestone hibájaként szokás emlegetni a közösségi média használatának hanyagolását, egy csütörtöki eset viszont arra világított rá, hogy talán a csapatok is tehetnének többet önmaguk megszerettetéséért…

Hogy a Ferrari egész télen módszeresen elzárkózik a nyilvánosságtól, a 2016-os szereplésével bizonyos fokig még érthető. A tesztek ideje alatt kizárólag elnökük, valamint a 8 napból négyen két versenyzőjük állt a média rendelkezésére. A csütörtöki sajtónapon Sebastian Vettel aztán az FIA hivatalos sajtótájékoztatóra is hivatalos volt (megjelenni kötelező), a Kimi Räikkönen nyilatkozatairól szóló cikkeket azonban hiába várták a szurkolók, a Scuderia egyszerűen ki sem írt sajtótájékoztatót a finn számára, holott ez bevett szokás az FIA eseményén nem résztvevő versenyzők esetében.

Maurizio Arrivabenét – aki pénteken szintén „muszájból” jelent meg az FIA csapatfőnöki sajtótájékoztatóján – szembesítették is egy ellentmondással. „A Liberty érkezése óta azt mondja, mindenkit szeretne elérhetőbbé tenni a média számára, de az önök egyik versenyzője tegnap e nagy verseny, a szezonkezdés előtt elérhetetlen volt. Mindez egy olyan nagy szervezetnél, mint a Ferrarinál. Miért van ez így?” – kérdezte a brit Daily Mail munkatársa a csapatfőnököt.

„Mit jelent a média? Mit ért a média fogalma alatt?” – kérdezett vissza az olasz. „Ma elég tág fogalom a média, és beletartozik a közösségi média is. Nemcsak az van, amit mi gondolunk erről. Tegnap Sebastian beszélt itt, mi pedig a közösségi médiában Kimit állítottuk a középpontba” – utalt ezzel arra a videóra, melyet oldalukra töltöttek föl amolyan nagydíjfelvezetés gyanánt.

Ebben sajtósuk, Alberto Antonini tett fel – közhelyes – kérdéseket („Szereted a pályát?” „Milyen az új autót vezetni?”) 2007 bajnokának, aki készséggel el is mondta a már jól ismert, „kötelező” válaszokat.

„A Liberty azt is mondta, hogy ez az üzletág jelenleg csupán az egy százalékát használja ki a digitális médiában rejlő lehetőségeknek” – folytatta érvelését az amúgy marketingszakemberből csapatfőnökké lett Arrivabene. „Jó, ha megvan tehát az egyensúly. Ahelyett, hogy mindkét versenyzőnk itt beszélt volna csütörtökön, és elmondta volna ugyanazt ugyanazokra a kérdésekre, mi Sebastiant ide állítottuk, Kimit meg a másik oldalra, és ezzel lefedtük mindkét kommunikációs csatornát, és boldoggá tettük a Z-generációt.”

Azt már ki-ki döntse el, hogy a Z-generációt valóban vonzza-e az irányított kérdezősdi a sportág felé. Annyi biztos, Kimi Räikkönen személye még mindig vonzó – a mai napig ő a mezőny egyik legnépszerűbb tagja. Mégpedig éppen közhelygyilkos karaktere, sablonokra fittyet hányó hozzáállása miatt, ami a közzétett videón a legkevésbé sem jött/jöhetett át…

Maurizio Arrivabene (Fotó: XPB) Maurizio Arrivabene (Fotó: XPB)

A törekvés mindenesetre észlelhető a csapatok körében. „Szerintem idén pozitív intézkedéseket láthattunk. Lazítottak a digitális médiára vonatkozó szabályokon, és megengedték az ilyen jellegű tartalmak közzétételét, lehetőséget biztosítva ezzel a szurkolók és rajongók számára, hogy kicsit a felszín alá lássanak, és jobban megismerhessék a versenyzők személyiségét” – nyilatkozta Christian Horner.

Nos, a lehetőség adott, már csak tudni kéne élni ezzel – és ezen a fronton még láthatóan akadozik a gépezet…

Persze a Ferrariénál pozitívabb próbálkozások is vannak. „Mi a Facebookon mutattuk be az autónkat, háromszázhatvan fokos kamerát használtunk, és közel egymillió nézőnk volt huszonnégy óra alatt. Igazi siker volt” – állapította meg elégedetten Toto Wolff, a Mercedes csapatvezetője.

További tartalmak